A NER-újságírás péniszerdeje

ner

Hát ez ku@vajó, muszáj elmesélnem. Stefka István, minden idők, korok és rezsimek hű kiszolgálója, valamiért ma is újságíró néven futó örökzöld kollaboráns megcsinálta az évszázad interjúját, és bizony mondom: kár volna kihagyni. Miközben október 6-a emlékezetéről csöpög a pártállam verbális szabadságharcosainak és önjelölt örököseinek mérgező nyála, álljon itt ez a kórdokumentum (különösen 05:30-tól érdekes):

A PestiSrácok néven futó propaganda-üzemegység lapigazgatója olyat művelt, amit még senki. Én még életemben nem láttam ilyen precízen összevagdalt kép- és hanganyagot, de mivel a büdös életben nem fogom megtudni, pontosan milyen lett az eredeti (köszönjük László Petra munkáját), megelégszem azzal, amit beletoltak a pofámba. Fogalmam nincs, mi célból készült ez az interjú a Fidesz-propaganda által módszeresen mocskolt Beer Miklós püspökkel, de nem elsősorban a vágási technika figyelemre méltó, hanem az ebből szárba szökkenő tartalmi bravúr.

Tehát azt állítják a PestiSrácok oldalán a mű felvezetőjében:

Egyes balliberális orgánumok félremagyarázva, úgy próbálták beállítani Beer Miklós váci megyéspüspököt, mintha korlátlanul migránsbarát lenne. Szerettek volna egy kis feszültséget kelteni a magyar katolikus egyházban. A püspökkel készített videointerjú azonban más megvilágításba helyezte a felebaráti szeretett és a segítségnyújtás parancsát a korlátlan migránssimogatás agresszív támogatásának szándéka helyett. (…) A szegényekért, az elesettekért való munkálkodás központi szerepet játszott a nyugdíj előtt álló püspök életében. 2014-ben körlevelet adott ki a cigánypasztorációról. Talán éppen ebben a nyitottságban, jóságban találtak rést a túlfütött migránspártiak, ateisták és egyházellenesek. Éket nem sikerült vágniuk a keresztény egyház tanítása, a papi hívatás és a morális emberi tartás között.

Nos, nézzük meg, hogy a balliberális sajtóorgánumok miként magyaráztak félre a szavait, és hogyan migránssimogatózták Beer püspököt:

Vagy még:

Szerintem abban nemigen lehet vita köztünk, hogy Stefka úr tátott szájjal rohangál a NER péniszerdejében, és bármi is a célja Beer eme látványos rehabilitálási kísérletével, meglehetős öngól szaga van a vergődésének. Stefka vagy nem olvassa a saját maga által igazgatott lapot, vagy olvassa és leszarja, mert úgy van vele, hogy az olvasó memóriája egy marék szárított lepkefinggal vetekszik, vagy csak simán annyit hazudoztak már összevissza, annyi megrendelt karaktergyilkosságban nyújtottak segítő kezet a gazdájuknak, hogy ő is elveszítette a fonalat. Más opció nincs.

Az újságírószakma gyöngyének keményen megvágott negyedórás produkciója már önmagában is szánalmas, tekintve, hogy a hirtelen felszopási indíttatástól vezérelve Stefka hazug módon feledkezik meg arról, hogy éppen a saját maga által igazgatott lap nagyszerű szalagmunkásai  jártak élen Beer liberális, migránssimogató kreténnek kikiáltásában (a lesújtó bizonyítékokat például ITTvagy ITT lehet tanulmányozni). A püspök úr – becsületére legyen mondva – nem hajlandó belemenni Stefka provokációiba, aki nem csak kérdéseket tesz fel, de meg is válaszolja azokat. Íme:

– Beer Miklós püspökatya arról híres, hogy rengeteget tett a szegények, az elesettekért, a szegény cigánysorban élőknek a felemeléséér’, megmentéséér’. Mégis nem ettől lett híres Beer Miklós püspök úr, hanem attól, hogy a migránspolitikát, ami ma egész Európában eslőrendű probléma, egészen másként értelmezte. És azt kell mondani, hogy a liberális újságírók, a liberális politikusok kedvence lett. Mennyiben veszi ezt dícséretnek, vagy nem erről van szó?

– Itt arról van szó, és ezért érezték többen, hogy Beer Miklós püspökatya kilóg a sorból, idézőjelbe’, hogy itt áradatról van szó. Itt nem néhány ezer, tízezer ember megsegítéséről, hanem millióknak a befogadásáról, és ebben a pillanatban mi, akik tudjuk és ismerjük a történelmünket, mi tudjuk azt, hogy ez az ország, ez képtelen befogadni milliókat csak azért, mert éheznek. Tehát a megoldás nyilván nem itt van. Ez volt itt a vita tárgya, és ezért jöttem el, hogy erről is beszélgessünk.

– Magyarországot most megtámadták ezzel a Sargentini-jelentéssel és igaztalanul vádolták, a többi között antiszemitizmussal, rasszizmussal, migrációellenességgel. Na de miért? Ez, amivel vádolnak, és ami nem igaz, ebből egy politika született és ezér’ valahol mindannyiunknak össze kell fogni.

Az interjú utolsó kérdése és Beer válasza azonban különösen briliáns, és szépen lerántja a leplet a NER-újságírásról.

– Stefka: Látjuk, hogy nagyhatalmi érdekek döntenek kis országok sorsáról (…), Európa és a világ sorsáról, tehát ez világos. Van egy olyan érzésem, mintha kiforgatták volna a szavait a liberális újságírók. 

– Beer Miklós: Sokszor megtapasztaltam már, hogy a szavaimat olyan kontextusban idézik, ami félreérthető. Csak hogy egyet mondjak: egy időben elhíresültem arról, hogy én megtagadom a trianoni nyomorúságot. A hír igaz, mert arról volt szó, hogy egy rossz helyen levő táblát szerettünk volna áttenni egy méltóbb helyre. De ez úgy jött le egyes újságíróknál, hogy a váci püspök leveteti a trianoni táblát. Hát szóval tisztában vagyok ezzel és tényleg nagy az ember felelőssége, hogy hogy fogalmaz, dehát óhatatlanul, ha bele akarnak kötni az emberbe, akkor bele tudnak kötni. Ezt a felelősséget vállalni kell.

És ezen a ponton véget is ér a mozi, jöhet az indokolt vastaps. Kár, hogy apró hiba csúszott a liberális újságírók leleplezésének mátrixába. Ugyanis az Alfahíren kívül egyedül a Stefka István által igazgatott PestiSrácok vetemedett arra, hogy 2016 májusában nekirontson Beernek, és kiforgassa a szavait és szándékait:

Gratulálok Stefka elvtársnak ehhez kiváló oknyomozáshoz! Még több ilyet, nagyon sok ilyet! Nincs is annál szebb, mint rivaldafényben mutogatni az elvtelenséget, a takonygerincűséget, a hazudozás végeláthatatlan spiráljába keveredett szolgaújságírást.

kolozsvaros.com


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com