A Nemzeti Szégyen Napja

mta-szarvas_gabor_2

A Magyar Tudományos Akadémiát Széchenyi István hozta létre, birtokainak egyéves jövedelmét felajánlva a költségekre, és Orbán Viktor tette tönkre, aki birtokainak jövedelmeiből még soha egyetlen forintot sem áldozott a közjóra. A Fidesz és a KDNP képviselői szavazták meg ezt a szégyent, cikkünk végén közöljük a nevüket, hogy unokáink is megérthessék, kik azok, akik miatt Magyarország olyan hely lett, ahol már a szüleik számára sem volt hely, és emiatt, ők, mármint az unokák, külföldön voltak kénytelenek megszületni.

Írtunk már erről, de nem lehet elégszer elmondani: Magyarországot megszállták a tálibok. Maguk is meglepődtek, hogy milyen gyorsan és könnyen foglalhatták el az országot, alig volt ellenállás. Mára szinte minden az ő uralmuk alatt áll. Elfoglalták a középületeket, az országgyűlést, a minisztériumokat, a parlamentet, bekebelezték a rendőrséget, az ügyészséget, megfegyelmezték a kezdetben még renitens alkotmánybíróságot.

Övék a törvény, akire rámutatnak, bűnös. Övék a kultúra, a tájékoztatás, a hatalom.

Azért lehetett ezt velünk megtenni, mert gyanútlanok voltunk, és elhittük, hogy a XXI. században, az Európai Unió egyik országában ez nem történhet meg. Megint a saját kárunkon tanultuk meg a leckét: hogy ami megtörténhet, az meg is történik.

A táliboknak nem volt programjuk. Lehetett volna, mert volt rá nyolc évük (az emútnyócév), hogy kitalálják, mit is akarnak kezdeni a gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel, a sporttal, a kultúrával. Röviden: Magyarországgal.

Ám ők ehelyett csak azon agyaltak, miként lehet a hatalmat megszerezni, majd megtartani – az idők végezetéig, s ha lehet, még azon is túl. Idővel a szavainkat is kisajátították. A tálibok szótárában a félretájékoztatás a hír, az elhallgatás az információ, a csúsztatást pedig kommunikációnak nevezik. Ha lopásról jön hír, nem a tolvajt ültetik le, hanem elhallgattatják a hír hozóját.

A tálibok azért lehetnek ennyire sikeresek, mert ismernek bennünket. A mi kis, mindennapi megalkuvásainkra építik a saját nagy hazugságaikat. Miközben befogadónak hazudjuk magunkat, szabadságot szerető népnek, valójában a lojalitás szabadságát szeretjük. Azt, ha egy nagy, gondoskodó állam van a fejünk fölött. Olyan hatalom, amelyik nem csak gondoskodik rólunk, de gondolkodik is helyettünk. Megmondja, hogy mikor vagyunk jók, és mi az, amiért szégyellnünk kell magunkat. Mikor vagyunk szerető szülők, jó apák és anyák. Mikor kezdődik az élet, s mikor vagyunk család. Mikor vagyunk jó polgárai a honnak, és mikor hazaárulók.

A tálibok most elfoglalták a magyar tudomány utolsó fellegvárát, hogy – egyelőre csak képletesen – lerombolják, és sóval hintsék be a helyét. Tanulatlan, tudatlan tömegekre van szükségük, hogy a legképtelenebb hazugságaikat is elhitethessék az emberekkel. Egyetlen momentummal nem számoltak a tálibok, jelesül azzal, hogy a tudást nem lehet örök időkre eltiporni.

És akkor álljon itt azoknak a neve, akik megszavazták ezt a gyalázatot, és akik miatt 2019. július másodika a Nemzeti Szégyen Napja néven vonul be majd a magyar történelembe.

Ágh Péter Fidesz, B. Nagy László, Fidesz, Dr. Bajkai István Fidesz, Balla György, Fidesz, Balla Mihály Fidesz, Bánki Erik Fidesz, Bányai Gábor Fidesz, Barcza Attila Fidesz, Bartos Mónika Fidesz, Dr. Becsó Károly Fidesz, Becsó Zsolt Fidesz, Bencsik János Fidesz, Bíró Márk Fidesz, Bodó Sándor Fidesz Boldog István Fidesz, Bóna Zoltán Fidesz, Böröcz László Fidesz, Dr. Budai Gyula Fidesz, Csenger-Zalán Zsolt Fidesz, Cseresnyés Péter Fidesz, Csöbör Katalin Fidesz Czerván György Fidesz Czunyiné Dr. Bertalan Judit Fidesz Dankó Béla Fidesz Demeter Zoltán Fidesz Dömötör Csaba Fidesz Dunai Mónika FideszF Kovács Sándor Fidesz Farkas Flórián Fidesz Farkas Sándor Fidesz Dr. Fazekas Sándor Fidesz Fenyvesi Zoltán Fidesz Dr. Fónagy János Fidesz Font Sándor Fidesz Gelencsér Attila Fidesz Gulyás Gergely Fidesz Gyopáros Alpár Fidesz Győrffy Balázs Fidesz Hadházy Sándor Fidesz Halász János Fidesz Héjj Dávid Ádám Fidesz Hende Csaba Fidesz Herczeg Tamás Fidesz Dr. Hoppál Péter Fidesz Horváth István Fidesz Horváth László Fidesz Dr. Hörcsik Richárd Fidesz Hubay György Fidesz Jakab István Fidesz Dr. Kállai Mária Fidesz Kara Ákos FideszDr. Kerényi János Fidesz Kocsis Máté Fidesz Koncz Ferenc Fidesz Kontrát Károly Fidesz Kósa Lajos Fidesz Dr. Kovács József Fidesz Kovács Sándor Fidesz Dr. Kovács Zoltán Fidesz Kövér László Fidesz Kubatov Gábor Fidesz L. Simon László Fidesz, Lázár János Fidesz Lezsák Sándor Fidesz Manninger Jenő Fidesz Mátrai Márta Fidesz Dr. Molnár Ágnes Fidesz Nagy Csaba Fidesz Dr. Nagy István Fidesz Németh Szilárd István Fidesz Németh Zsolt Fidesz Novák Katalin Fidesz Nyitrai Zsolt Fidesz Ovádi Péter Fidesz Pánczél Károly Fidesz Dr. Pesti Imre Fidesz, Pócs János Fidesz Pogácsás Tibor Fidesz Dr. Pósán László Fidesz, Potápi Árpád János Fidesz Révész Máriusz Fidesz, Riz Gábor Fidesz Dr. Salacz László Fidesz Dr. Selmeczi Gabriella Fidesz Dr. Simon Miklós Fidesz Simon Róbert Balázs Fidesz Simonka György Fidesz Dr. Szabó Tünde Fidesz Szabó Zsolt Fidesz Szatmáry Kristóf Fidesz Dr. Szűcs Lajos Fidesz, Tállai András Fidesz Dr. Tapolczai Gergely Fidesz, Tasó László Fidesz, Tessely Zoltán Fidesz Dr. Tiba István Fidesz Dr. Tilki Attila Fidesz, Törő Gábor Fidesz Dr. Turi-Kovács Béla Fidesz Tuzson Bence Fidesz V. Németh Zsolt Fidesz Varga Gábor Fidesz Varga Mihály Fidesz Vargha Tamás Fidesz, Vécsey László Fidesz, Vigh László Fides Dr. Vinnai Győző Fidesz Dr. Vitányi István Fidesz Dr. Völner Pál Fidesz Witzmann Mihály Fidesz, Dr. Zombor Gábor Fidesz, Dr. Zsigmond Barna Pál Fidesz Zsigó Róbert Fidesz Dr. Aradszki András KDNP, Földi László KDNP, Dr. Hargitai János KDNP, Harrach Péter KDNP, Hollik István KDNP Juhász Hajnalka KDNP Dr. Latorcai János KDNP, Móring József Attila KDNP, Nacsa Lőrinc KDNP, Dr. Rétvári Bence KDNP, Dr. Semjén Zsolt KDNP, Dr. Seszták Miklós KDNP Dr. Simicskó István KDNP Soltész Miklós KDNP, Süli János KDNP, Szászfalvi László KDNP, Dr. Vejkey Imre, KDNP Ritter Imre nemzetiségi képviselő.

Föld S. Péter


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com