„A mai kormány bűnszervezetben költségvetési csalást követ el”

Vörös Imre jogtudós

Vörös Imre jogtudós annak ellenére részt vesz az önkormányzati választáson, hogy szerinte Magyarországon évek óta önkényuralom van, s a jelenlegi hatalom államcsínyt hajtott végre, s a kormányzat a Magyar Tudományos Akadémia kapcsán jó ideig bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalást is megvalósít. 

Az egykori alkotmánybíró szerint, ha az ellenzéki pártok képesek megakadályozni a választási csalást, akkor az önkormányzatokban megszerzett győzelmük esélyt adhat a 2022-es választási győzelemre is. Azt azonban Vörös professzor sem látja, hogy a jelenlegi önkényuralom hogyan szűnik majd meg.

Professzor úr, ha tényleg egységes marad az ellenzék, akkor az önkényuralom ellenére van esélye a választáson, ön például elmegy szavazni?

El fogok menni választani, mert az önkormányzati szavazáson kisebb a csalás lehetősége. Ellentétben az országgyűlési választással, ahová a jelenlegi szabályok szerint véleményem szerint már értelmetlen elmenni választani. Nemcsak azért, mert szavazatainkkal legitimáljuk az önkényuralmat, hanem a jelenlegi választási rendszer rendkívüli módon torzít. A hatalmat gyakorló párt 2014-ben a szavazatok 44 százalékát szerezte meg, s úgy alakították ki a szisztémát, hogy ezzel szereztek az Országgyűlésben több, mint 60 százalékos többséget! A képviselői helyek kétharmados többségét nyerték el a törvény alapján, miközben a választói voksok felét sem szerezték meg!

Tehát a társadalom kétharmados támogatottsága biztos nincs meg, gondolja, hogy ezért annyira feszült az ország?

Természetesen! A Fideszre csak a kisebbség szavazott, tehát Magyarországon a valóságban kilenc éve kisebbségi kormányzás van. Miközben a törvény erejével megbűvölik, hogy a párt a képviselői helyek kétharmadát megkapja. A választási győzelem nem azt jelenti, hogy a legtöbb szavazatot szerző párt alakít kormányt. De ezzel még nem képviseli az ország többségének akaratát, hisz valójában a társadalom fele sem szavazott rá!

Vagyis a társadalom többségének akarata alapján jöhetne létre a kormány?

Természetesen, gyakran előfordul, hogy nem a legtöbb szavazatot szerző párt alakít kormányt, hanem a többi politikai erő együtt, feltéve, ha azok valóban megszerezték a szavazatok többségét, s ez bizonyítja, hogy képviselik a társadalmi akaratot. Attól, hogy 2011-ben úgy buherálták meg a választási törvényt, hogy a Fidesz 40 százalék körüli eredménye a képviselői helyek kétharmadát éri, az semmiképp nem jelenti, hogy ez a párt képviseli a társadalmat!

Ezeket az aggályokat a 2018. évi országgyűlési választás csak felerősítette. Elmentem ugyan szavazni, a családom is rábeszélt, de a gyanúm bebizonyosodott. Összeomlott a választási iroda honlapja, ami nonszensz, hisz minden csecsemő tudja, hogy az ilyen rendszerek biztonsága könnyen garantálható; ha ugyanis összeomlik az első vonal, jön a második, a harmadik. Tehát az, hogy nem szégyellték bejelenteni a rendszer összeomlását, az lényegében azt jelenti, hogy itt az államcsíny újabb variációjával álltunk szemben. Majd semmilyen jogi lépés, felelősségre vonás nem történt azzal a céggel szemben, amely a választást lebonyolító rendszert működtette, és súlyosan megszegte az üzemeltetési szerződést, amelyet vélhetően a Nemzeti Választási Irodával kötött. Erről azóta sem beszél senki! Ez pedig nekem egy indirekt bizonyíték arra, hogy ezt a súlyos mulasztást az állam szótlanul, úgy is mondhatnám, hogy cinkosként tudomásul vette.

Ez már az ellenzék sara is, hisz a képviselőknek azért lenne jogosítványuk az ilyesmi felderítésére. A társadalom pedig szótlanul elfogadta az eredményeket!

Pedig este 7-től semmilyen részeredményt nem közöltek, csak éjfél előtt bejelentették, hogy nyert a Fidesz!

A jegyzőkönyvek azért alátámasztották a végeredményt.

Ez kétségtelen, de még a mai napig nem világos, hogy este 7 és 10 óra között miért nem közöltek részadatokat – ahogy húsz éven keresztül ez megtörtént. Teljes mértékben homályban maradt a legutóbbi országgyűlési választás lebonyolításának számos lényeges kérdése!

Ezért gyanakvó vagyok. Gondolja meg, hogy ha egy szobafestő foltosra pingálja a lakásom, akkor kártérítést fizet, vagy újra elvégzi a munkát. A választási rendszer összeomlása tíz milliárdos kárt okozott. A megbízási szerződésben nyilvánvalóan benne kellett, hogy legyen, hogy a munka el nem végzése esetén a Nemzeti Választási Iroda fellép a hiba elkövetőivel szemben, és milyen kártérítést, kötbért kell fizetnie a megbízott vállalkozásnak. Ehelyett azonban csak sunnyogtak, a választási iroda széttárta a karját, hogy ez van! Ami véleményem szerint közvetett bizonyíték a választási csalásra, erre nézve szerintem alapos a gyanú! Minden esetre nekem megrendült a bizalmam a választási rendszerben, ezért az országgyűlési választásoktól már nem várok semmit.

Viszont azt mondta, hogy az önkormányzati választásokra elmegy, szavazni fog. Úgy gondolja, hogy ennek még van értelme?

Úgy gondolom, hogy az önkormányzati választásokon hatásosabb kontroll gyakorolható a Nemzeti Választási Bizottság munkája felett. Egyelőre azonban még nem látom, hogy miért nincs nagyobb nyüzsgés a pártok és szervezetek között, hogy megszervezzék az ellenőrzést a választási rendszer lebonyolító technika felett! Civil kontroll kéne, amely látja, hogy mit művelnek a választási bizottságban!

Akkor végül is elmegy szavazni, professzor úr?

Igen, mert nagyobb a valószínűsége, hogy egy korrekt választási eredmény születik. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy az ellenzéknek vagy a kormánypártnak drukkolok, itt pusztán arról van szó, hogy ne legyen csalás, még lehetőség sem! A választás a demokrácia győzelme, nem pedig egyes politikai csoportosulásé. Tisztességes, korrekt, és áttekinthető legyen és főleg csalás mentes! Úgy gondolom, hogy még vannak veszélyek, mert nem látszik, hogy bárki tanult volna az előző választások visszaéléseiből!

Vagyis…?

Abban reménykedem, hogy minden párt felébred, és gondoskodik a választási rendszer kontrolljáról; közte a számítógépes rendszer, a honlap tisztességes működéséről, hogy az elmúlt évihez hasonló eset ne fordulhasson elő!

Ön egyébként elég keményen bírálta a jelenlegi hatalmat, azt mondta, hogy a jelenlegi kormány bűnszervezetben költségvetési csalást követ el, aminek súlyos a büntetési tétele. Egy bűnözőnek tartott hatalommal szemben az ellenzéknek érdemes megszerezni az önkormányzati hatalmat?

Ez reális felvetés, de úgy gondolom, hogy az ellenzék ezt a problémát, tehát hogy mire megy a kétharmadosnak nevezett hatalommal, ráér akkor megoldani, ha már megszerezte a választási győzelmet.

Még akkor is, ha az eseti törvényalkotás – amiről beszél – lehetőséget ad arra, hogy a kormány korlátozza az önkormányzati hatalmat!

Az valóban kiderülhet majd a következő években, hogy a kormány inkább tönkreteszi az önkormányzatokat, nehogy azok valóban a választók érdekeit szolgálva jól működjenek! De ez azért nem olyan egyszerű, ugyanis a kormányzati erőszakot azért már a választók is észre fogják venni, az ugyanis már komolyan visszaüt a következő választásokon. Előfordulhat, hogy az önkormányzati és a kormányzati hatalom tartósan szembekerülhet, de ennek a következményei nem tudhatók, ez már a jóslás kategóriája lenne, ami nem az én szakmám.

Gondolja azért, hogy a választásokon megszerzett önkormányzatok jó hátországot adhatnak az ellenzéknek a 2022-es választásra?

Ez nem kizárt, egyelőre még nem világos, hogy milyen jogi keretek között rendezik majd a következő parlamenti választást.

Jelenleg az a helyzet, hogy az államcsíny befejeződött, ennek a célja a kizárólagos hatalomgyakorlás. Hétköznapi nyelven ezt önkényuralomnak nevezzük, s nem világos, hogy milyen választás lesz a következő. Mindenesetre ma úgy gondolom, hogy a jövőben csak az államcsíny legitimálása folytatódhat Magyarországon.

Mondja, jogilag egy államcsínyt, hogy szoktak felszámolni, leverni, megszüntetni? Nem is tudom, melyik a pontos kifejezés erre?

Talán a demokráciára való áttérés lenne a legjobb szó. De hogy erre közjogi eszközökkel milyen módot találnak, arra nem tudok válaszolni. Az esély is csak minimális. A kormány egyre brutálisabb módon lép fel, amint azt legutóbb az Akadémiával szembeni fellépéséből is láthattuk, már a látszatra sem adnak. A hatalom egyre inkább nyomja a társadalmat a nem jogi eszközök igénybevétele felé. A jogi megoldás esélye már kicsi, ami egyáltalán nem jó.  De azért a forró vízben lévő béka is kiugorhat a fazékból, mielőtt megfőzik. A társadalom is eszmélhet…!

Mindenkinek: a közhatalom birtokosainak és a társadalomnak is közös érdeke, hogy ez jogi keretek között, jogi eszközökkel, és ne az utcán menjen végbe!

hirklikk.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com