A magyar külügy bevédte az ENSZ előtt a fülöp-szigeteki Hitler szerepére pályázó Dutertét

Rodrigo Duterte Fotó- SERGEY GUNEEV : AF

A visszaélések kimeríthetik az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriáját, de ez valamiért egy cseppet sem hatotta meg a magyar kormányt. Az ENSZ-vizsgálat így is elindul.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa csütörtökön határozatot szavazott meg arról, hogy előzetes vizsgálatot indít a Fülöp-szigeteki “drogellenes háborúban” a nyílt utcán agyonlőtt fiatalok ezrei ügyében, számol be az MTI. Az erről szóló határozatot Izland terjesztette a tanácsa el. A Genfben ülésező, 47 tagú testületben lefolytatott szavazáson 18 ország voksolt a javaslat mellett (köztük az Európai Unió tagországai), 14-en ellene (köztük Kína), míg 15 ország tartózkodott (köztük Japán). A közmédia arról viszont már szemérmesen hallgat, hogy Magyarország nemmel szavazott az ezrek életét követelő vérengzés kivizsgálására.

Ezzel, mint a hírt kiszúró hvg.hu írja, Kína mellett Angola, Kuba, Egyiptom, Eritrea és Szaúd-Arábia mellé sorakozott fel az ország. A Fülöp-szigeteki delegáció arra buzdította az országokat, hogy az előterjesztés ellen szavazzanak, írja az MTI. Ez nálunk hatott.

A határozat értelmében Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa 2020 júniusára jelentést készít a Fülöp-szigeteki helyzetről. A droggyilkosságok ügyében a hét elején ENSZ-vizsgálatot követelt a londoni székhelyű Amnesty International. Jelentésében a szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy
az elmúlt három évben a Fülöp-szigeteken a gyilkosságok módszeressé váltak, és a hatóságok nem vonták felelősségre az elkövetőket.

A jogvédők azzal is megvádolták Manilát, hogy szándékosan félretájékoztatja a nemzetközi közösséget. Az Amnesty felszólította az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy kezdeményezzen vizsgálatot a visszaélések ügyében, amelyek kimeríthetik az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriáját. Az Emberi Jogi Tanács pedig most arra szólította fel a manilai kormányt, hogy tegyen meg mindent a törvényekbe ütköző kivégzések ellen, és a felelősöket állítsa bíróság elé. Ez pedig még Rodrigo Duterte fülöp-szigeteki elnök felelősségre vonását is jelenthetné.

“Hitler lemészárolt hárommillió zsidót. Nekünk hárommillió drogfüggőnk van, akiket meg én mészárolnék le örömmel. Legalább, ha Németországnak volt egy Hitlere, a Fülöp-szigeteknek ott lennék én”
– ezt 2016-babn nyilatkozta az elnök, aki korábban azzal is elbüszkélkedett, hogy maga is megölt embereket, akikkel szándékosan kereste a konfrontációt. Lehetetlen pontosan megmondani, hányan haltak meg Duterte ámokfutó elnöklése, illetve drogellenes háborúja miatt. A manilai kormány 5300 gyilkosságról tud, amelyet álláspontja szerint rendőrök követtek el az önvédelem jegyében. Egyes vélekedések szerint az áldozatok valódi száma ennek négyszerese lehet.

nepszava.hu

Fotó: SERGEY GUNEEV / AFP


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com