A kormányzó is aláírta, Ohióban betiltották a Down-szindrómás magzatok művi elvetetését

down szindrómás baba

Másfél hete szavazta meg az ohiói szenátus fehér republikánus férfiakból álló többsége azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja a nőknek magzatuk abortálását, ha a magzatot Down-szindrómával diagnosztizálták. 

A döntés még a Down-szindrómás közösséget is megosztotta, több, Down-szindrómás gyermeket nevelő is felszólalt ellene. Ők részben azzal indokolták, hogy ez egy nagyon is személyes döntés, amibe aligha kéne beleszólnia az államnak; részben pedig azzal, hogy a törvény így sorrendet állít fel a fogyatékosságok között, a Down-szindrómát a többi fölé emelve.

A törvény elfogadásakor még bizonytalan volt, hogy az állam republikánus kormányzója, a 2016-ban az elnökjelöltségre is pályázó, republikánus léptékkel mérsékeltnek számító John Kasich aláírja-e a törvényt. Kasich ugyan korábban, még az elnökjelöltségre készülve azt mondta, hogy aláírná, de azóta visszafogottabban nyilatkozott meg a témában. Aggályokat okozott az is, hogy a legfelsőbb bíróság Indiana hasonló törvényét már elutasította, Kasich pedig tavaly decemberben pont hasonló alkotmányossági aggályok miatt megvétózott egy abortuszt szigorító javaslatot.

Most másként döntött. December 22-én, pénteken aláírta a törvénytervezetet, törvényerőre emelve azt. Vagyis mostantól azok az ohiói orvosok, akik segítenek egy előzőleg Down-szindrómával diagnosztizált magzat elvetetésében, 5000 dolláros bírságot, másfél éves börtönbüntetést és működési engedélyük bevonását kockáztatják.

Az amerikai statisztikák szerint a Down-szindrómával diagnosztizált magzatok 50-85 százalékát elvetetik.

(Via Cincinnati.com)


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com