A budapesti olimpiából semmi nem lett, de az Emmi elszórhatott 21 milliárdot a vele kapcsolatos sporteseményekre

orbán mészárosékkal

Az Orbán-kormány sportfinanszírozási rendszerében állami pénzekből stadionok épülnek, a cégek által utalt sporttámogatásban csak úgy dúskálnak a kiemelt csapatsportok. Vannak olyan kiemelt sportágak, amik rendszeres és jelentős támogatást kapnak a központi költségvetésből. Tizenhat ilyennel indult a rendszer, 2020-ig összesen 135 milliárd forintot garantált nekik az Orbán-kormány azért, hogy minél sikeresebben szerepeljenek az olimpián. És ha ez mind nem lenne elég, a kormány időnként, főleg év végén még egy rakás pénzt ad sportra. Ez történt 2016 végén is – írja a 444.

Akkor egy kormányhatározatban 21 milliárdot bíztak rá az Emmire, hogy sportcélokra ossza szét és napokon belül fizesse ki.

Arra, hogy ezt a pénzt milyen célra fordították, az MSZP-s Tóth Bertalan által benyújtott közérdekű adatkérésből derült fény. A tárca csak azután volt hajlandó kiadni az erről szóló információkat, hogy  bíróság mondta ki, közérdekű adatokról van szó.

A minisztériumtól ebből a keretből futballra jutott a legtöbb pénz, összesen ötmilliárd forint.

Ebből három milliárdot úgy kapott a Magyar Labdarúgó-szövetség, hogy különösebben nem is részletezték, mire kapják. Csak annyit, hogy „országos sportági szakszövetségek akadémiai rendszerének kialakítására, továbbá az MLSZ feladatainak támogatására” adták, máshol az utánpótlásprogram támogatása szerepel.

A 21 milliárdos keret sok tételét úgy címkéztek fel, hogy az a „2024. évi olimpiai pályázathoz kapcsolódó sportszakmai és sportlétesítmény-fejlesztési támogatás”.

Az alábbi szövetségekhez jutott a pénzből:

  • 735 millió forintot a Magyar Kerékpáros Szövetség
  • 571+11 millió forintot a Magyar Íjász Szövetség
  • 350+247 millió forintot a Magyar Triatlon Szövetség
  • 454+25 millió forintot a Magyar Rögbi Szövetség
  • 433 millió forintot a Magyar Lovassport Szövetség
  • 232 millió forintot a Magyar Golf Szövetség
  • 202 millió forintot a Magyar Súlyemelő Szövetség
  • 195+40 millió forintot a Magyar Tollaslabda Szövetség
  • 161+10 millió forintot a Magyar Vitorlás Szövetség
  • 150 millió forintot a Magyar Szinkronúszó Szövetség
  • 70+61 millió forintot a Magyar Taekwondo Szövetség
  • 60+10 millió forintot a Magyar Karate Szövetség
  • 66 millió forintot a Magyar Szörf Szövetség
  • 66 millió forintot a Magyar Edzők Társasága
  • 41 millió forintot a Magyar Műugró Szakszövetség
  • 7+3 millió forintot a Magyar Gyeplabda Szövetség

168óra

Fotó: MTI


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com