„A 70 milliárd forint lehet egy megfelelő indító összeg, de ha az elosztás, felhasználás hasonló az eddigi gyakorlathoz, semmire sem jó”

romak, Fotó- Nagy Melinda : Shutterstock

Vajon mire lenne elég a roma integráció területén az a majdnem 70 (mai árfolyamon pontosan 69,1) milliárd forint, amivel a Norvég Alap támogatná Magyarországot a 2021-ig tartó időszakban? Ezt senki nem tudja pontosan megmondani, de az biztos, hogy rengeteg helye lenne. Illetve rengeteg, ha jól osztják el, elégetett pénz, ha elherdálják – ebben viszont egyetértés van.

A hónap kérdése egyelőre az, hogy hozzájut-e egyáltalán az összeghez Magyarország, amit egyébként a kormányzati kommunikáció szerint teljes egészében a romák felzárkóztatására akar költeni. A norvégok és a magyar kormány közötti megegyezés azért késik, mert a fideszes vezetés nem hajlandó belemenni abba a feltételbe, hogy az előirányzott összeg 10 százalékát egy kormánytól független intézmény ossza szét civil szervezetek között. Az előző időszakban ezt a feladatot az Ökotárs Alapítvány látta el, amelyre 2014-ben a civilek ellen indított offenzíva egyik első és legemlékezetesebb állomásaként rá is küldték a rendőrséget – azóta kiderült, törvénysértő módon. A szervezetnél azóta sem találtak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter július eleji kormányinfóján finoman Sorosra kente a megegyezés elmaradását, mondván, nehezíti a megállapodást, hogy a norvégok „ragaszkodnak Soros György különböző civil szervezeteinek támogatásához”. Szerinte ez a pénz Magyarországnak jár, mert Norvégia haszonélvezője a közös piacnak. Gulyás nem is annyira burkoltan arra is célzott, hogy a pénz elosztása jobb kezekben van a kormánynál, mert „a magyar cigányság ügye fontosabb, mint a civilek”, amelyek egyéb forrásokból is „elég jól élnek”.

A miniszter sugallatával szemben persze nem igaz, hogy az Ökotárs Alapítvány által korábban elosztott pénzből ne jutott volna olyan szervezeteknek, amelyek a romák integrációjával foglalkoznak.

Ahol értelmezhetetlen a csok

„A terepmunka szintjéről nézve ez a majdnem 70 milliárd forint óriási összeg. De ha mellétesszük, hogy vajon mennyi EU-s forrás folyhatott már el erre a célra anélkül, hogy bármi változás történt volna a generációs szegénységben élő, zömében roma családok életében, akkor mégsem tűnik olyan soknak – mondja L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai igazgatója. – Mi is voltunk norvég támogatottak, két pályázatban is nyertünk, és nagyon célirányosan tudtuk elkölteni a pénzt. Például ebből vásároltuk meg az első ingatlant Toldon, ami az első közösségi színtere lett annak a munkának, amit a szegregátumban végzünk. Ezt azért fontos kiemelni, mert vannak olyan pályázatok is, amelyek indikátorrendszere láthatóan íróasztal mellett születik, a kritériumok egy szegregátumban gyakorlatilag értelmezhetetlenek.

Akik ezeket írják, valószínűleg nem jártak abban a közegben, ahol valamilyen változást kívánnak előidézni. Sokszor előfordul, hogy emiatt nem tudunk azokhoz a forrásokhoz kapcsolódni, amik egyébként erre a célra vannak kiírva” – tesz különbséget pályázat és pályázat között a szakember, aki szerint a norvég pályázatoknak az volt a különlegessége, hogy hagyták, hogy a pályázó maga határozza meg azokat a beavatkozási pontokat, amelyek a céljaik megvalósítását segítenék. Az Igazgyöngy Alapítvány összesen 27 hátrányos helyzetű településen van jelen családgondozással, szociális munkával, oktatási tevékenységgel. Toldon működtetik az úgynevezett pilot programjukat, ahol minden megtalálható, amivel foglalkoznak: a többi között baba-mama klub, tanoda, társadalmi vállalkozás, és sok más közösségfejlesztési tevékenység.

A rosszul elköltött pénzre példaként hozza a közelmúltban nagy csinnadrattával beharangozott Modern Falvak programot, amelynek – mint azt a Népszava megírta – első pályázati körében az összesen 150 milliárd forintos keretből 13 milliárdot osztanak szét, főként a nemzeti és helyi identitás erősítésére és az egyházi közösségi terek fejlesztésére.

Az ötezer fő alatti falvak vezetői nem erre számítottak, azt hitték, végre lesz forrás a legsürgetőbb feladatok elvégzésére, például az utak helyretételére. A polgármesterek szerint a pénz jó, de nem old meg semmit. Sok helyen közösségszervezőt alkalmaznak majd, hogy mindenféle programokkal „erősítse az identitást”, káplánlakok, templomok és más egyházi épületek újulhatnak meg, de valójában nem változik semmi a falu lakóinak életében. L. Ritók Nóra is érthető indulattal beszél ezekről az állami programokról.

Toldon például 16 millió forintból újul meg a templom, ahová „kéthetente három néni megy el”, miközben nincs bolt, nincs szennyvízhálózat, nincs semmilyen szolgáltatás és munkalehetőség, megoldhatatlan a lakhatási szegénység, a falusi csok pedig gyakorlatilag értelmezhetetlen.

„Gyakran hallani mostanában olyan sikertörténeteket, amelyek azt sugallják, hogy elég az elköteleződés és a »szeretet ereje«, és minden rózsaszín lesz ezeken a településeken. Ez engem bosszant, mert sajnos nem ennyire egyszerű a helyzet. Lassan belefulladunk a megoldhatatlan problémákba, küzdünk a gyerekekért, de olyan akadályokba ütközünk, amelyek egyszerűen megoldhatatlanok” – mondja L. Ritók Nóra, aki úgy gondolja: ezen a területen nem években, hanem évtizedekben kellene gondolkozni, a probléma annyira mély – a munkalehetőségek hiányától a szegregált iskolákon át a szakemberek hiányáig –, hogy mindenképpen kormányokon átívelő stratégiára lenne szükség.

 

A máltai példa

Idén április közepe óta Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke lett „a diagnózisalapú felzárkózási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos”. Vecsei a Népszavának adott interjújában júniusban beszélt arról, hogy az elmúlt tizenöt év terepmunkájának civil és egyházi tapasztalatait felhasználva dolgozott ki stratégiát a romák felzárkóztatására, amely „A fogantatástól a foglalkoztatásig” címet viseli.

Szerinte háromszáz olyan „cigány falunak” számító település van, ahol sürgős beavatkozásra van szükség, első körben harminc faluban indítják el a programjukat. Négy-öt település dolgozik majd együtt, ahol helyismerettel rendelkező szakemberek egymást is kontrollálva döntenek arról, mire költik a rendelkezésükre álló pénzt, a helybéliekkel egyeztetve. Told lesz az egyik a 30 településből, ahol elindul a Jelenlét nevű program, amelyre az idei költségvetésben 10 milliárd forintot különítettek el. A program mintájául Tiszabő és Tiszabura szolgál, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek száma meghaladja a 97 százalékot.

A program részeként a szülők például kapnak magzatvédő vitamint és babacsomagot, és gyerekház épül a háromévesnél kisebb gyerekeknek, ahol az anyák is segítséget kapnak. A szeretetszolgálat segítségével Tiszabőn savanyítóüzem létesült, Tiszaburán asztalosüzem és varroda indult; emellett mosoda is üzemel. Az, hogy az ezeken a településeken alkalmazott módszerek mennyire élnek meg máshol is, még a jövő zenéje.

Told öt éven keresztül évi 30 millió forintot kap majd a programban, amelynek a szakmai megvalósítója továbbra is az Igazgyöngy Alapítvány lesz. „Azt gondolom, hogy nekünk nem kell másképp csinálnunk a dolgunkat, mint eddig, de ez az összeg segíteni fog, hogy megvalósítsunk olyan terveket, amikre korábban nem volt lehetőségünk, például egy játszóteret a gyerekeknek” – mondja L. Ritók Nóra, aki örül annak, hogy végre foglalkoznak a problémával, és reméli, hogy ez egy lehetőség lehet arra, hogy a módszereik tovább terjedjenek, hiszen a 10 éve folyó munkának sok, már bizonyítottan sikeres, adaptálható eleme van. „Mivel a fejlesztéseinket adományokból fedezzük, így nagyobb összeget igénylő beruházásokra nem gondolhatunk. Most ezzel a toldi munka kicsit könnyebb lesz, és jobban tudunk fókuszálni más településekre, ahol szintén nagy szükség van a gyerekszegénység elleni munkánkra ” – teszi hozzá.

Bár a norvégok pénzét is az állam szeretné elkölteni, arról egyik forrásuk sem tud, hogy készült volna olyan állami helyzetfelmérés, amely valóban megmutatná, mekkora a probléma országos szinten, nem egyértelmű, hogy Vecsei Miklós például mi alapján beszél éppen háromszáz „cigányfaluról”. A tisztánlátást tovább nehezíti, hogy maguk az adatok is nagyon félrevezetőek és torzak, különösen azóta, hogy törvényileg értelmeztek újra olyan fogalmakat, mint a halmozottan hátrányos helyzet, ennek eredményeképpen pedig a statisztikákban csökkent az érintettek száma.

A hivatalos állami adatok a pozitív kormányzati kommunikáció által teremtett megfelelési kényszer miatt nem tudnak hitelesek lenni. Többet és árnyaltabban beszélhetnek a helyzetről a civilek, akik azonban nem országos lefedettséggel dolgoznak, sok az olyan település, ahol senki és semmi nincsen, ami segítene az embereken. Ráadásul sokszor úgy tűnik, az egyébként rendelkezésre álló adatokat, tanulmányokat sem használja senki. Az oktatás területén például születtek már olyan, a problémát jól feltérképező és a célokat, teendőket kijelölő dokumentumok, amelyek az illetékesek fiókjában pihennek. Ilyen például az oktatás területén a 2008-ban kiadott szakpolitikai javaslatcsomag a „Zöld könyv”, melynek téziseit ma is megfontolhatnák a döntéshozók.

„Szerintem még soha egyetlen felelős politikus sem közölt számítást arról, mibe is kerülne az integráció, kivetítve egy 800 ezer fős népességre. Magyarul senki nem tudja, mennyi pénzt kellene erre elkölteni. Az egyetlen valós összehasonlítási alap az lehet, hogy ha megnézzük, a kormány milyen gazdasági, pénzügyi alapokat teremt a határon túli magyar közösségeknek vállalkozásra, bérkiegészítésre, közösségfejlesztésre. Ebből már ki lehetne indulni” – mondja Setét Jenő roma aktivista, civil jogvédő. A teljesség igénye nélkül: 2018-ban 90,2 milliárd forintra nőtt a határon túli támogatásokat osztogató Bethlen Gábor Alap költségvetése, ebből 75 mil­liárdot osztottak ki egyedi elbírálással, a Miniszterelnökség javaslatai alapján a pénz nagy része Erdélyben landolt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tavaly 85 mil­liárd forintot utalt külföldre a határon túli gazdaság támogatására. A pénzek java a Vajdaságba áramlott, az ott működő Prosperitati Alapítvány egymaga 45 milliárd forint magyar költségvetési forráshoz jutott. Mindehhez képest valóban nem tűnik soknak az a 69 milliárd.

Pénz az ablakban

Megbecsülni is nehéz, valójában mennyi pénz folyt el a rendszerváltás óta roma integráció címén, többnyire értelmetlenül. Az Állami Számvevőszék több mint egy évtizede, 2008-ban vizsgálta a roma felzárkóztatási programokat. Jelentésében azt írja: 18 év alatt megközelítőleg 125 milliárd forintot költöttek a kormányok a romák integrációjára, de az adóforintok zöme az átláthatatlan pályázati rendszerek miatt nem jutott el az érintettekhez. Később – számok nélkül ugyan, de – ugyanez a kifogás hangzott el több, romákat képviselő szervezet részéről.

Jó példa minderre a korábban Farkas Flórián vezette Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) által koordinált Híd a munka világába elnevezésű projekt, amely egy országos foglalkoztatási szövetkezet létrehozása révén közel 2800 romát juttatott volna képzéshez, majd munkához. A programra eredetileg ötmilliárdot szánt volna a kormány, de a botrányok hatására megfelezte a keretösszeget, majd 2016 tavaszán megszüntette a programot, és a visszaélések miatt visszakérte a kifizetett összeg nagy részét is.

A program egyáltalán nem érte el a célját, az ORÖ viszont elköltött 31 millió forintot tanulmányokra, 29 milliót autóbérlésre és 31 milliót szóvivői feladatokra. Mint azt az Átlátszó megírta, az ORÖ a támogatás visszafizetését végül megúszta, a szervezetet a kormány segítette ki 1,3 milliárd forintos központi támogatással, a fennmaradó 300 millió forintot részletekben kellett volna 2017 végéig rendezni, de ezt nem tették meg. Bár az Európai Csalás Elleni Hivatal két év alatt meg tudta állapítani, hogy mi történt, a NAV már négy éve nyomoz, de eddig senkit nem hallgattak meg gyanúsítottként, és mivel Farkas Flórián továbbra is a miniszterelnök egyik legmegbízhatóbb szövetségese, jó eséllyel nem is fognak.

nepszava.hu

Fotó: Nagy Melinda / Shutterstock


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com