A 25-ik Sziget-fesztiválon Pink 1 millió dollárért lép fel

pink

Mintegy tízezer ember van már a Szigeten. Az idén jubiláló, 25. fesztivál kapuit vasárnap este nyitották meg a beköltöző sátorozók előtt, a kulturális, elsősorban zenei programok szerdán, a mínusz egyedik napon kezdődnek.

“Bár a tavalyi látogatószám-rekordot, a 496 ezret valószínűleg nem döntjük meg, idén is több telt házas napra számítunk. Akár már szerdán, amikor az amerikai énekesnő, Pink a fő fellépő a nagyszínpadon, akkor már a bérletesek 90 százaléka a helyszínen lesz. 

Naponta több mint száz program közül lehet választani” – mondta Kádár Tamás, a Sziget Kft. cégvezetője a keddi sajtóbejáráson.

Az idén is Hollandiából, Olaszországból, Németországból, az Egyesült Királyságból és Franciaországból érkeznek a legtöbben. A külföldi fesztiválozók közül 12 ezren jönnek Hollandiából, de még Ausztráliából is ezren érkeznek a Szigetre.

A cégvezető elmondta, hogy a Sziget hangpróbáján keddre virradó éjszaka mindent rendben találtak. “A fővárossal kötött megállapodás alapján idén Óbudán, Újpesten és a XIII. kerületben öt helyszínen folyamatosan ellenőrzik a hangerőt telepített mérőállomásokkal. 

Egy-két hangosabb helyszínre a Szigeten különleges kardiohangosítást telepítettünk, amely lokalizálja a hangot”.

Az augusztus 16-ig tartó fesztivál fellépői között lesz Pink mellett PJ Harvey, Wiz Khalifa, a Kasabian, a Chainsmokers, Jamie Cullum, a Kensington, DJ Shadow, a Bad Religion, a GusGus, az Interpol, Goran Bregovic, a Klezmatics és a Tamikrest, valamint természetesen a teljes hazai élmezőny. 

A magyar előadók számára a hagyományoknak megfelelően külön helyszín is lesz, a Petőfi Rádió-Telekom VOLT Fesztivál Színpad.

Kádár Tamás azt mondta, pontos összeget nem árulhat el, de az idei legdrágább fellépő Pink, aki “nagyságrendileg hasonló összegért” ad koncertet, mint 2011-ben Prince, aki a hírek szerint csaknem 1 millió dollárért zenélt Budapesten.

Gerendai Károly főszervező még korábban arról beszélt, hogy az idei Sziget mintegy 6,3 milliárd forintos büdzséből valósul meg. Kádár Tamás kedden kitért arra, hogy a költségvetés fele megy el a programokra, és ennek is 65 százaléka a hét fő nagyszínpados fellépőre. 

“Egy sztárfellépőre annyi pénzt költünk, mint az összes nem zenei programra együttvéve. A világsztárok gázsija az elmúlt években nagyon megemelkedett, évről évre nehézséget okoz ezt a jegyárakból fedezni”.

Forrás: MTI-Sztárklikk

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com