884 milliárd forintról mondott le az Orbán-kormány tavaly

Szerencsejáték - Több mint 2 milliárd forint az ötöslottó

Ennek majdnem az egytizede csak a sportra áramlott TAO-pénz. 

Összesen 884,5 milliárd forintról mondott le a kormány tavaly az érvényesíthető adókedvezmények miatt – derül ki 2017-es költségvetés zárszámadásából. Ez az összeg a kormány számításaival összhangban van, hiszen a büdzsé tervezésekor 859,2 és 935,8 milliárd forint közötti igénybevétellel számoltak. Ugyanakkor elmarad a 2016-os tényadattól, akkor a különböző adókedvezmények miatt 958,4 milliárdról mondott le a kormány.

A legnagyobb összeg a személyi jövedelemadóból érvényesíthető kedvezmények miatt nem folyt be a büdzsébe, 279 milliárd forint. Ennek döntő részét a családi adókedvezmények teszik ki, csak tavaly 240 milliárd maradt a családoknak ennek köszönhetően. Tavaly már majdnem elérte a 200 milliárd forintot a társasági adóból igénybe vett kedvezmények mértéke is, 199 milliárd forint volt. 

Ebből 81,2 milliárd forint esett ki a költségvetésből a “sportcélú támogatás utáni adókedvezmény”, vagyis a TAO-támogatások miatt. Az összeg egyébként a második legmagasabb, ennél többről emiatt 2016-ban mondott le a kormány, 135,1 milliárdról.

A tavalyi igénybevétellel együtt a rendszer létezése, 2011 júliusa óta összesen 440,5 milliárd forint ment el a sportra ilyen módon a büdzséből.

Előadó-művészeti szervezet támogatása miatt 28,7, a filmtámogatás kedvezménye miatt pedig 7,9 milliárd forint nem folyt be a költségvetésbe.

Százmilliárdnál is nagyobb összegben érvényesítettek illeték és szochó-kedvezményeket, egyaránt 112,6-112,6 milliárd forintot. Utóbbi főként a munkahelyvédelmi kedvezményeket jelenti, melyeknek köszönhetően 111,7 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál. Ez azonban jócskán elmarad attól a nagyságrendtől, mint amire a kormány a költségvetés összeállításakor számított. Akkor úgy számoltak, 143-147 milliárd forint között lehet az érvényesített kedvezmények összértéke.

 


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com