600 dollárt fizetett a pilóta a BAZ-megye méretű O1G-feliratért

pilota miami

Ha az olvasói érdeklődést nézzük, a hétfői nap embere – szoros versenyben megelőzve az MTVA riportere által instruált Lomnici “Súgógép” Zoltánt - az az Amerikában élő magyar férfi volt, aki csak azért bérelt ki egy kisrepülőt, hogy O1G-alakú útvonalon repülje vele keresztbe Floridát. Sikerült elérnem:

444: Mennyibe került a repülő bérlése?

Pilóta: 600 dollárba.

444: Mennyit fogyaszt egy Cessna ennyi idő alatt?

Pilóta: 30-35 liter repülőbenzint óránként, tehát csak az alakzat felrajzolása 115 litert vett igénybe, míg a visszaút kábé 30 litert. Szóval cakk-pakk sajnos 150 liternyi üzemanyagot égettem el.

444: Összesen mennyit áldoztál az akcióra?

Pilóta: A repülő bérlésében benne van az üzemanyag ára, tehát a teljes büdzsé visszaúttal együtt 600 dollárba került.

444: Repültél már korábban az O1G-útvonalon?

Pilóta: Szoktam repülni az O1G repterekre, Key Westre, Orlandóba, Tampába, a Bahamákra meg persze az Everglades felett is, amikor oktatás van. Természetesen az O1G alakzatot most repültem le először.

444: A szépsége vagy érdekessége miatt választottad pont ezt, vagy mert ez adta magát a lakhelyed miatt?

Pilóta: Azért ezt az útvonalat (KOPF-KAPF repterek/útvonal, azaz Opa-Locka – Naples) választottam, mert a repülőgépnek Opa-Locka a bázisa és az alakzat felrajzolása után muszáj volt valahol leszállnom tankolni, illetve enni. Naples tökéletes helyszín volt hozzá.

444: Mi volt a legérdekesebb dolog, amivel útközben találkoztál? Láttatok például állatokat, vagy egy kilométerről ilyen részletek már talán nem is látszanak?

Pilóta: A legérdekesebb dolog amivel útközben találkoztam? Semmi! Dögunalmas, eseménytelen repülés volt egy mocsár felett, és az út 1/3-át mar sötétben tettem meg. 1 km magasról egy mocsár olyan unalmas, mint egy sivatag.

444: Társaságban vagy egyedül toltad végig a jó négy órát?

Pilóta: Velem volt egy barát, mert egyedül nagyon unalmas lett volna lerepülni.

444: Miért mentél ki Amerikába? Kalandvágyból, a jobb megélhetés reményében, tanulni, politikai okokból vagy valami egészen más miatt?

Pilóta: 2012-ben zöldkártyát nyertem a lottón (nem vicc, én egy ilyen szerencsés faszi vagyok) és akkor jöttem ki egyedül az USA-ba. Elsősorban a jobb megélhetés és a legális letelepedés lehetősége vonzott, de mellette természetesen a kalandvágy is, hiszen akkor voltam 26 éves. Ma már 33 vagyok.

444: Azzal jelentkeztél nálunk, hogy „Miamiban élő magyar pilóta vagyok”. Jól megfizetik odakint a pilótákat?

Pilóta: Nem keresek pénzt a repüléssel, mert keveset fizet, helyette informatikusként dolgozom. Magyarországon is rendszermérnökként dolgoztam és Miami-ban is azonnal, ahogy jelenleg is. A szabadidőmben kezdtem el repülni tanulni Amerikában, 2013-ban, és azóta is rendszeresen repülök és folyamatosan képzem magam.

444.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com