50 éve fagyasztanak halottakat – ma sem tudják, van-e bármi értelme

fagyasztás

Fél évszázaddal ezelőtt fagyasztották le az az első embert azzal a céllal, hogy így őrizzék meg testét addig, amíg lehetővé nem válik majd a halálos betegségek gyógyítása. Azóta meglepően sok – persze többségében nagyon gazdag – ember fagyasztatta le magát az örök élet reményében, de a tudomány alig jutott közelebb ahhoz, hogy egyáltalán meg tudja tippelni, lesz-e valaha lehetőség feltámasztani-e holttesteket – írja az mno.hu.

Eddig még senkit sem sikerült felébreszteni (vagy a fagyasztócégek által használt szakszóval: reanimálni) a lefagyasztott emberek közül. Ennek ellenére legalább háromszáz fagyasztott test várja, hogy egyszer majd a tudósok kezdeni tudnak valamit vele. Vagy a fejekkel, ugyanis sokak – talán financiális okokból – nem is egész testüket, csak agyukat konzerváltatták, abban bízva, hogy egyszer majd a központi idegrendszerüket alkotó idegsejtek kapcsolatait feltérképezve újra tudják alkotni személyiségüket és tudatukat egy másik testben, vagy akár a számítógép memóriájában. A világon három magáncég működik, amelyek emberi testek fagyasztva tárolásával foglalkozik: az Alcor és a Cryonics Institute az USA-ban, KrioRus pedig Moszkvában.

Ma már nem is fagyasztásnak, hanem vitrifikációnak nevezik az eljárást.

Először jeges vízbe helyezik a testet, majd a vér víztartalmát olyan vegyi anyagokra cserélik, amelyek megóvják azt az éles jégkristályok okozta szövetsérülésektől. Az ily módon előkészített kliens ezután kerül a folyékony nitrogénbe.

Ez a profinak tűnő metódus is hozzájárul ahhoz, hogy a kétségbeesés végső fokán álló halálos beteg és családja hinni kezdjen abban, hogy valamikor, valamilyen formában újra életre kelhet. E remény pedig némelyeknek megér nagyjából 80 ezer dollárt, ahogy az MIT Technology Review neurológus szerzője írja. Ugyanakkor, folytatja,

„a reanimáció vagy [a tudat számítógépes] szimulációja a technológia mai fejlettsége mellett nem több csalfa reménynél, és a fagyasztó cégek által tárolt fagyott, halott szövetből kiindulva pedig biztosan lehetetlen. Akik e reményből húznak hasznot, azok joggal érdemlik a haragunkat és megvetésünket”.


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com