Daily Archives: July 19, 2019

korhaz, dk

Ha egy orvos szabadságra megy, bezár egy kórházi osztály – A működésképtelenség határára sodorta az országot az Orbán-kormány

Egy főorvos szabadságra ment, ezért bezárt a Békés Megyei Központi Kórház gyulai bőrgyógyászati fekvőbeteg osztálya – írja a Népszava. A KSH szerint az egészségügyi dolgozók 5%-a hiányzik, míg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint ez inkább 10-15%, közben újra átlépte a kórházak kifizetetlen adóssága a 40 milliárd forintot, a kormány pedig továbbra is kevesebbet költ egészségügyre, mint az uniós átlag fele. Egy olyan ország lettünk, ahol ha egy orvos szabadságra megy, bezár egy kórházi osztály, ahol ha meghal egy másik orvos, akkor felborul a főváros érsebészeti ügyelete, ahol ha dolgozókat vesz fel az IKEA, eltűnnek a kórházakból az ápolók.

tuntetes parlament elott

A diktátor csak addig félelmetes, ameddig félnek tőle

Amikor 2011-ben először olvastam a hatalom nélküliek hatalmáról szóló könyvet, azt gondoltam, hogy ez a szöveg néhány év elteltével már nem lesz aktuális. Most megint a kezembe került és azt kell mondanom, hogy aktuálisabb, mint megjelenése idején. Civil bátorság a címe, rólunk, hétköznapi emberekről szól. Azokról, akik a mindennapokban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy velünk mindent meg lehet tenni. És ezért, mert ezt hisszük, tényleg meg is tesznek velünk mindent.

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com