Daily Archives: December 6, 2018

czeglédy biróságon

Czeglédy-ügy: csak a volt szocialista politikus nem töltheti a családjával az ünnepeket

Lassan másfél éve tartják előzetes letartóztatásban Czeglédy Csabát, holott sem a szökés, sem a bűnismétlés veszélye nem áll fenn nála, és sokkal nagyobb értékre elkövetett bűncselekmények esetében is szabadlábon védekezhetnek a gyanúsítottak. A volt szocialista képviselő ügyvédje szerint az előzetes letartóztatás tegnapi meghosszabbítása nem szól másról, mint hogy ne a családjával tölthesse a karácsonyt.

orban integet

Rabszolgatörvény: mégsem hátrál meg annyira a Fidesz

Az országgyűlés törvényalkotási főbizottsága nem engedi, hogy túlzottan enyhítsék a túlóráztatás lehetőségét kiterjesztő törvényjavaslatot. Az egyébként szintén kormánypárti többségű vállalkozásfejlesztési bizottság úgy tűnt, mintha meghátrálna, de a parlamenti szavazás előtti végső szót kimondó törvényalkotási bizottság csütörtök este 8-kor benyújtott szövege eloszlatta az illúziókat:

luxusgep

Szemben azzal, amit eddig állított a kormány, nem egy, hanem két “business jet” repülőt is vásároltak

Most már tényleg van kormánygépe Magyarországnak: a Zoom.hu kiderítette, hogy szemben azzal, amit eddig állított a kormány és a Honvédelmi Minisztérium (HM), nem egy, hanem két “business jet” repülőt is vásároltak. Míg az eddig elismert egyetlen légijármű katonai repülőgépként üzemel, a másik egyértelműen polgári gép, így is vette nyilvántartásba a Légügyi Hatóság, csak éppen egy HM-cég a tulajdonosa. Tehát:

szakszervezet tuntetes

Belefojtották a szót a szakszervezetekbe a rabszolgatörvény bizottsági vitáján

Kedd délelőtt tárgyalta az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottsága a munka törvénykönyvére vonatkozó kormánypárti javaslat kisebb módosítását – írja a Népszava. A Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf által benyújtott Rabszolgatörvény néven elhíresült indítvány enyhítését tárgyalták volna a parlamenti és szakszervezeti képviselők, ám az utóbbiak felszólalását leszavazták a bizottságban többségben lévő kormánypártiak.

tuntetes kek lufi

Országszerte útlezárásokkal tiltakozhatnak a szakszervezetek a rabszolgatörvény ellen

Valószínűleg nem repesnek az örömtől a szakszervezetek, miután tegnap a rabszolgatörvény bizottsági vitáján a kormánypárti képviselők beléjük fojtották a szót, majd 7 igen és 4 nem szavazattal elfogadták a 400 órás túlóraplafont (ami rendes munkaidőnek számítható, bérpótlék nélküli túlórát jelenthet) és a 3 évre emelkedett munkaidőkeretet.

mikulas fidesz

Dunakeszin kicsit arrébb ültették le a Mikulást, hogy ne zavarja a polgármestert, ahogy osztogatja a gyerekeknek a csomagokat

Dunakeszi gyerekpopulációja is azon szerencsések közé tartozik, akik már az új típusú Mikulással találkoznak. Ez az új annyiban hasonlít a régire, hogy piros ruhája és fehér szakálla van, így aztán messziről felismerni, de az ajándékosztást átadja azoknak, akiknek nem kell álruha, hogy kitünjenek a tömegből, a hétköznapok mikulásainak, a fideszes politikusoknak.

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com