Monthly Archives: November 2018

uborka

Eltűnhet a konzervuborka a boltokból

Olyan komoly problémák vannak a konzervuborka feldolgozóiparában, hogy azok akár a gyártás jövőjét is veszélyeztethetik – mondta Ledó Ferenc, a Fruitveb elnöke, a siófoki Agrárszektor Konferencián, amelyről az agrárszektor.hu tudósított.

atv szekhaz

Füstöl az ATV székháza

Olvasónk küldött fényképet arról, hogy sűrű füst látható az ATV kőbányai épülete felett. A helyszínen tűzoltók intézkednek, a hvg.hu helyszíni tudósítója szerint kiküldték az embereket is az épületből, és legalább egy műsor felvételét is megszakították.

ukrajna

Tovább épül, szépül Ukrajna, a magyar adófizetők pénzén

Örömhír kedves barátaim! A magyar adófizetők pénzén újabb határontúli óvodák újultak meg, hiszen Magyarországon továbbra is minden a legnagyobb rendben van. Nem kell bezárni teljes osztályokat több országos hírű kórházban sem idehaza. Mint ahogy nem mondott fel több tucat orvos és szakápoló sem. Nincsenek gondok a hazai iskolákkal és óvodákkal sem, hiszen ha ez így lenne, biztosan nem a határon túlon költekezne a kormány az adófizetők pénzéből. A lényeg az, hogy a kormánypárt a mi pénzünkön megmutathassa, hogy ők bizony törődnek a határon túlra szakadt nemzettestvéreinkkel is.

nevjegy

Elkészítettük az új kormánypárti médiabirodalom főnökének névjegykártyáját, hogy neki ezzel már ne legyen dolga

Liszkay Gábornak lehet most feladata bőven, hogy a kormánypárti kiadók Mészáros Lőrinctől Schmidt Márián át Habony Árpádig egyszercsak úgy gondolták, hogy egy nemes gesztussal a még nemesebb cél érdekében egy alapítványnak adják át médiaérdekeltségeiket. Ezt az alapítványt irányítja majd Liszkay Gábor, aki saját maga is bedobta a közösbe a Magyar Időket és Karc FM-et.

egyedulallo szulo

Az egyszülős családok csúsznak a nyomorba

Az egyedülálló szülők fele szegénységben, vagy mélyszegénységben él – e családok családok sok esetben kiszorulnak a társadalomból, magyarázta Nagy Anna az ATV-n. Az Egyedülálló Szülők Klubjának kuratóriumi elnöke szomorúan konstatálta, hogy a “magukra maradt” szülők nem kapnak semmiféle plusz támogatást: mindössze 1500 forinttal több a családi pótlék gyerekenként, mint két szülő esetében.

fogamzasgatlas kep

Pocsék érzés lehet ennyire hülyének lenni

Szép is az, amikor hajlik a valóság, mint Németh Szilárd nádszál dereka a szélben. Miután a nyolcaska szerkesztőségében dúl a fajfenntartási pánik minden fronton, természetesen az egyik alkalmazottjuk dolgozta ki (jó, inkább dolgozta át) a svéd egészségügyi hivatal adatait.

orban nyilatkozik

Freud kikönyökölt a miniszterelnök úr száján

Brüsszelben aláírták az EU-s vezetők a kilépési megállapodást, melynek értelmében a brit kormány és az EU megegyzett a Brexitről. Ez még csak a történet egyik része, ugyanis ez után még a brit parlamentnek is el kell fogadnia a megállapodást, amire az elemzések szerint nem sok esély van. A megállapodással ugyanis sem a Brexitre szavazók, sem pedig a parlament többsége nem ért egyet. Hogy mégis sikerül-e ennek ellenére megegyeznie a parlamentnek, vagy pedig megbuktatják Theres May-t, az egyelőre kérdés.

dobrev klara

Már Dobrev Klárától is retteg a Fidesz?

Bugyog a szennymédia, még a szokásosnál is zajosabban. Minden erővel el kell terelni a figyelmet Gruevszkiről, hiszen idő közben a macedón hatóságok pénzmosással és tiltott pártfinanszírozással is megvádolták. Nem kispályás bűnözőt sikerült a magyar kormány hathatós segítségével megszöktetni az igazságszolgáltatás elől és rekordsebességgel megadni neki a menekült státuszt. Túl nagy a figyelem ebben az ügyben, elő kell valamit rántani a kalapból, amire ráveti magát a média és amiről lehet beszélni, fel lehet háborodni, bármit lehet csinálni, csak Gruevszkit és az Orbán-kormány korrupciós ügyeit felejtsük már el.

kövér lászló

Hát akkor boldog karácsonyt Kövér Lászlónak is

Olvastam még tegnap, hogy Kövér László politikai házmesternek és portásnak, mindannyiunk példaképének az anyaságban, az Országgyűlés állampárti elnökének, a Fidesz élő lelkiismeretének, a narancssárga fészekaljon kívül tenyésző embertársait látványosan és megingathatatlanul gyűlölő, a mindenki más lekommunistázásában élen járó kivénhedt nemdemokratának elgurult az ő gyógyszere. Megsértődött őfelsége.

Kósa Lajos; Orbán Viktor

MELYIK HÜLYE VOLT?

Melyik hülye mondta a Kedves Vezetőnek, hogy egy héten nem öt, hanem hat napot akar dolgozni, és szeretné, ha azt három évig ki sem fizetnék neki? Álljon elém, és mondja meg! Ki akarja, hogy a sza…
mondtam, hogy idegbe vagyok? Majdnem azt írtam, hogy szart is. Restellem! Komolyan…..szóval, ki akarja, hogy a belet is kitapossák belőle, valamelyik Mészáros és Mészáros cégnél, és mindezt 400 túlórában gyakorolhassák végre, 3 évig ingyen?

orban vigyor

Kedves Adófizető Magyar Honfitársam!

Orbán Viktor vagyok, Magyarország miniszterelnöke. Köszönöm, hogy kitöltve visszaküldte a legutóbbi nemzeti konzultációt és most megtisztel vele, hogy elolvassa levelem. Magyarázattal tartozom, hogy miért fontos Önnek is kettőzött erővel dolgoznia a munkahelyén.

sakk

Na, hogy tetszett a tegnapi darab?

Ja! A sakkos, ami tele van sötét parasztokkal. Remélem maguk is látták! Életem egyik legnagyobb színházi élménye. Komolyan! Ez még az első felvonás, de már ezen is behaltam. Ahogy játszott az a Gruevszki. Öcsém! Hiába, na! A macedónoknak Trója óta vérében van a játék. Meddig el tudta már hitetni a teljes nézőtérrel, hogy ő a főszereplő. Közben meg csak az egyik sötét paraszt, akit rég leszedtek a tábláról. Soha nem kerül vissza, soha. Eszem megáll!

nikola gruevszki1

Gruevszki Magyarországra hozhatja a családtagjait is

Fantasztikus gyorsasággal kapta meg Nikola Gruevszki a menedékjogot – mondta a HVG-nek adott interjúban Léderer András, a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programmunkatársa. Egy átlagos eljárás 60 napig tart, ezt a határidőt azonban kitolja a hiteles fordításokra és egyéb hivatalos információkérésre szánt idő.

kávészem

Látványosan emelkedik a kávé ára

Látványos drágulásnak indult a kávé, Csóka Gyula, a Mocca Negra Zrt. vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, a hosszútávú trend szerint folyamatosan emelkedik az élvezeti cikk ára, amit egyrészt a kereslet növekedése indokol, másrészt a klímaváltozás miatti termesztési nehézségek.

trocsanyi

Trócsányi: Gruevszki, mint minden menekült, mostantól szabadon közlekedhet

Az Echo TV-ben szorították sarokba az igazságügyi minisztert az elítélt egykori macedón miniszterelnök ügyében kedd este, de Trócsányi László felkészülten várta a kérdéseket, és elmondta, hogy Nikola Gruevszkire – aki maga közölte kedden, hogy menekültstátuszt nyert az országban – mostantól ugyanazok a szabályok és törvények vonatkoznak, mint mindenkire, aki menedékjogot élvez Magyarországon.

halasz janos hir tv

Halász János: A migráció a veszélyes, nem a Gruevszki

Tankönyvbe illő monológot adott elő kedd este a Hír TV-ben a Fidesz egyik frakciószóvivőjeként is ismert Halász János, aki (tényleg!) teljesen hitelesen adta elő az egyszerű politikust, aki szeretne az ország valóban fontos dolgairól beszélni, de nem lehet, mert az ellenzék által hiszterizált közvélemény bolhacirkuszt csinál, és csak a nyomorult Gruevszki-ügyre kiváncsi.

kuka

A végén ott fogunk állni a csontig lerabolt országban és nem fogjuk érteni, hogyan történhetett ez

Komoly cikk jelent meg a 24.hu-n arról, hogy egy mindössze négyfős, egy nyírségi kocsmába telephelyként bejegyzett, minimális forgalmat bonyolító cég olyannyira biztos lehetett abban, hogy ők fogják megnyerni a kukaholding pénzbehajtó buliját, hogy már akkor elkezdték kiépíteni az országos hálózatot, amikor a pályázat végeredményét még ki sem hirdették.

Nikola Gruevszki

Gruevszki a Fidesz hőse

Szembe kell néznem azzal a kikerülhetetlen ténnyel, hogy menthetetlenül naiv vagyok. Ahogy a kolléga szemléletesen meg szokta fogalmazni: malacrózsaszínű a lelkem. Mindenre gondoltam, de arra még én sem, hogy a pártpropagandisták odáig jutnak a macedón szökevény mosdatásában, mint ahová az Origonak sikerült leverekednie magát. Nem néztem, csak feltételezem, hogy a többi közpénzszivattyú tömött sorokban követi az ékes példát.

Terence Hill Budapesten

Terence Hill árveréssel gyűjt a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek

2019. február 16-án ismét Magyarországra érkezik Terence Hill, a Guido & Maurizio De Angelis koncert egyik sztárvendégeként. Az eseményt megelőzően, egy jótékonysági aukció ajánlását is elvállalta a népszerű színész, melynek során titokban ismét hazánkban járt. Az árverezés tárgya egy Dune Buggy, amely pont olyan, mint a „Különben dühbe jövünk” című filmben látható autó. A bevételből a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet eszközparkjának bővítését valósítják meg.

Eugen Tomac PMP-elnök

Románellenes megnyilvánulással vádolják a magyar kormányt

A Romániában ellenzékben politizáló Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke szerint a magyar kormány megtiltotta a magyarországi román iskolák tanárainak, hogy részt vegyenek azon a rendezvényen, amelyet a magyarországi román szervezetek tartottak szombaton Gyulán a nagy román egyesülés közelgő centenáriuma alkalmával.

fidesz2

Haza ne gyere, fiatal!

Hát nem gyönyörű a fenti hirdetmény? De. Csak tudni kell értelmezni. Mielőtt felhúzná magát az ember és a szavazatvásárlás érdekében más országokba kitalicskázott magyar adófizetői pénzekre gondolna, vagy a külföldi fociklubokba tolt milliárdokat fájlalná, miközben itthon a gyereke fejére szakad a plafon az oviban, fejtsük meg, mire gondolhatott a Fidesz. Merthogy ezt az okosságot a Fidesz nevű párt adta ki, a franc tudja milyen alapon, okból és célból.

sargentini szavaz

A Fidesz támogatott egy Sargentini-határozatot

Nehéz lehet fideszesnek lenni. Legalábbis egyenes gerinccel. A magukat nemzetinek valló kormánypártiak ugyanis szavakban mindig „nagy magyarok” és olyan könnyedén hazaárulóznak le bárkit, mintha csak „jó reggelt” kívánnának, de amikor a magyarság érdekeiért tettekben is mód lenne tenni valamit, akkor legtöbbször csak sunyi gyávaságra telik tőlük. Sőt, amikor gyávaságukat magyarázzák, még hazudnak is.

parlament, allamtitkari kinevezes

„Egyedi, miniszteri döntésből fakadó emelésekkel” 30 százalékkal növelték az államtitkári béreket, míg a polgármesterek hoppon maradtak

Furmányos jogászkodással gondoskodott a Fidesz arról, hogy miközben az államtitkárok fizetését növelik, a polgármesterekét ne kelljen – írja a Magyar Hang. A miniszterek saját hatáskörben emelték meg az államtitkárok alapilletményét, és mindannyian megkapták a maximális 30 százalékos többletet – derült ugyanis ki a nyilvános adatokból.

orban es gruevszki

Macedónia akár már ma beperelheti Magyarországot, és jó eséllyel nyer – állítja a nemzetközi jogász

– Miután egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a macedón ex-miniszterelnök Magyarországra érkezésében mennyi magyar kormányzati közreműködés volt, lassan ideje elkezdeni számba venni az okozott károkat, és gondolkodni a következményeken – írta hosszas, a nemzetközi jogi vonatkozásokat tételesen elemző Facebook-bejegyzésében Lattmann Tamás. A nemzetközi jogász szerint:

orban szinhazban

Orbán Viktor most operaelőadásra repülhetett Milánóba honvédségi repülőgéppel

Csütörtökön Orbán Viktor Milánóban járt, ahol a Scala Operaházban nézte meg egy magyar opera ősbemutatóját. Az Átlátszó szerint a Magyar Honvédség egyik repülőgépe szintén csütörtökön Budapestről Milánóba repült. A miniszterelnök, szokásával ellentétben, ezúttal nem osztotta meg a közzel, hogy mivel utazott Olaszországba.

semjen

2019 a külhoni magyar gyerekek éve lesz

Aggodalmukat fejezték ki a Magyar Állandó Értekezlet, a Máért XVII. plenáris ülésének résztvevői a kárpátaljai magyarság helyzetét ellehetetlenítő oktatási törvény és a nyelvtörvény-tervezet, valamint a magyar közösséget érintő immár mindennapos atrocitások miatt. Többek között ezt tartalmazza a testület pénteki budapesti ülésén teljes konszenzussal elfogadott zárónyilatkozat.

semjén...

Semjén: Gyurcsányék nem jöttek el

Teljes konszenzussal fogadta el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVII. plenáris ülése a zárónyilatkozatot. A magyar belpolitikában szokatlan egyetértés van a reális erőt képviselő politikai pártok és a határon túli magyar szervezetek között – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.

szinhaz

2019. január 1-jétől megszűnik az előadóművészeti szervezeteknek utalható társasági adó

2019. január 1-jétől megszűnik az előadóművészeti szervezeteknek utalható társasági adó, amely révén a magánszféra eddig komoly támogatáshoz juttatta a magyar kultúrát. Többek között zenekarok, táncművészeti csoportok, színházak működését segítették ily módon, amelyek most rendkívül nehéz helyzetbe kerültek az így kieső bevételek miatt.

nikola gruevszki1

Gruevszki el sem indult volna, ha Orbánnal nincs előre leegyeztetve

Kuncze Gábor szerint akármilyen úton-módon – gépjárművel vagy repülőgéppel – jutott is be Magyarországba Nikola Gruevszki, belügyi közreműködés nélkül ezt nem tehette meg. Tudnia kellett az „összehangolt cselekvésről” Orbán Viktornak, Pintér Sándornak és Szijjártó Péternek is. „Vagy esetleg a jogerősen börtönbüntetésre ítélt macedón politikus egy ejtőernyővel kiugrott egy repülőgépből és a Menekültügyi Hivatal tetején landolt.” Egy normális parlamentáris demokráciában egy ilyen ügybe a kormány belebukna, de Magyarország nem normális demokrácia. Orbán pedig elszámította magát.

lakastakarek

A kormány bejelentette: felülvizsgálják az utolsó lakástakarék-pénztár rohamot

Varga Mihály az atv.hu-nak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy az LTP-k állami támogatásának megszüntetése előtti nagy rohamban spekulatív volt az igénybevétel és a hozamvadász szempontok érvényesültek. Gulyás Gergely a mai Kormányinfón azt mondta: vannak információik arról, hogy a törvény hatályba lépését követően is kötöttek állami támogatásos LTP-ket.

Orbán Viktor; GRUEVSZKI, Nikola

Magyar nagykövetségi autóval ment Gruevszki Albániából Montenegróba

Továbbra sem tudni, pontosan, hogyan jutott Magyarországra politikai menedékjogot kérve a volt Macedón kormányfő, aki letartóztatása elől hagyta el hazáját: Gruevszkinek november 8-án kellett volna megkezdenie kétéves börtönbüntetését, ám nemhogy nem kezdte meg, de Facebook-oldalán november 13-án azzal jelentkezett be, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kér.

orban vigyor

Orbán beintett a kisnyugdíjasoknak

Arra hivatkozva, hogy csak kevés embert, a nyugdíjasok tizedszázalékban mérhető arányát érinti, az Orbán-kormány nem hajlandó emelni a 28 500 forintos nyugdíjminimumon – derült ki abból a válaszból, amelyet Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára adott kedden az Országgyűlésben Hohn Krisztina LMP-s képviselőnek.

lattmann tamas

Újabb kötelezettségszegési eljárás elé nézhet Magyarország, Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő miatt

„Lehet, hogy Magyarország csúnya uniós- és nemzetközi jogsértésbe csúszott be: hiteles információ ugyan nincs arra, hogy kormányzati segítséggel tudott-e útlevél nélkül Magyarországra bejutni Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő, de ha a kormány elkezdi védeni….” – fejtette ki Lattmann Tamás nemzetközi jogász. Napokon belül tisztábban fogunk látni, ahogy kiderül, hogyan kezeli az ügyet a kormány. Szerinte a schengeni kódex megsértése miatti kötelezettségszegési eljárás „simán benne van a pakliban”.

orbán és sargentini

Sargentini beszólt Orbánnak

Mint ismert, elfogatóparancsot adtak ki Orbán macedón szövetségese ellen, miután Nikola Gruevszki nem vonult be a börtönbe. A volt macedón miniszterelnök ezek után Facebook-oldalára írta ki, hogy jelenleg Budapesten tartózkodik és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

orban  nez

Orosz sajtó: Orbán Viktor más ligában játszik

A kárpátaljai kisebbség ügyében tett magyar lépésekről közölt cikket szerdán a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap, a román jobboldali ellenzékhez közel álló Adevarulban pedig azt elemezték, hogy Románia és Magyarország nézetei Európáról közel kerültek egymáshoz.

trump cnn

A CNN beperelte Donald Trumpot

A CNN amerikai hírtelevízió pert indít Donald Trump elnök és a Fehér Ház vezető munkatársai ellen, mert a Fehér Ház megvonta a televízió a tudósítójának sajtóbelépőjét.

demeter

Demeter Márta börtönbe megy?

Ha azt hiszik túlzás, amit a cím állít, nagyot tévednek. Ezen a felületen már korábban jeleztük: Demeter Mártával szemben minden lehetséges eszközt be fog vetni a Fidesz, és amikor azt mondjuk minden lehetséges eszközt, akkor nyugodtan engedjük el a fantáziánkat. Persze nem a sötét középkorban élünk – még ha egyesek szerint nem állunk túl messze tőle – , itt nem fogják senkinek levágni a kezét, vagy nyilvánosan felakasztani, egyszerűbb módszerekkel is beérik.

orban oldalrol

Felcsút fekete lyuka

Úgy tűnik, miután a miniszterelnök úr vejének sötétség-projektjével kapcsolatos nyomozást oly hatékonyan és precízen elindította, hogy az már eredményesen le is zárult, újabb nemes feladatok nehezednek Polt Péter legfőbb ügyész vállára.

tiborcz  világitás

Tüntetés lesz az Elios-ügy miatt: Fény kell, hogy derüljön végre az igazságra!

A Főnix Mozgalom demonstrációt november 12-én 17.30-re a Nemzeti Nyomozó Iroda épületéhez, amiért az bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást az Elios-ügyben, amelyben az uniós szakemberek gyanúja szerint a szervezett bűnözés feltételeinek megfeleltethető módon szervezték úgy a közbeszerzési pályázatokat, hogy az Orbán Viktor vejének,Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég vihessel el azokat.

karácsonyi vásár

Bemutatjuk a lehúzás magasiskoláját a karácsonyi vásáron a Vörösmarty téren

Péntektől várja a látogatókat a 20 éves Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren egészen január elsejéig hagyományos gasztronómiai kínálattal, ünnepi kulturális programokkal és kézműves termékekkel. Ha azonban nem csak nézelődni, hanem enni is szeretnénk, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni: elképesztő árakkal találkozhatnak azok, akik kilátogatnak a rendezvényre.

kover laszlo peru

Kövér László Dél-Amerikába utazott

Az 1956-os forradalom és szabadságharc ártatlan áldozatainak emlékére állított márványtáblát avatott fel Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Limában, latin-amerikai hivatalos körútjának utolsó helyszínén – tájékoztatta a házelnök sajtóirodája vasárnap az MTI-t.

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com