Daily Archives: October 7, 2018

presser

Pici bácsi! Nem volt túl hosszú

Pici bácsi! Nem volt túl hosszú

Szombat este sokan összegyűltünk az Arénában. Három generáció – vagyis négy, de a negyedik még nem önként, hanem apu karjában – tartott egy irányba. Nem láttam estélyiben pompázó hölgyeket, sem öltönyös urakat. Férfiakat és nőket, időseket, középkorúakat és fiatalokat láttam. Három generációs családokat is láttam. Gyűltünk, mint lepke a fény köré. Mentünk, hogy leüljünk a zongorista lábához, a térdére hajtsuk a fejünket és hallgassuk, mit mesél. Ahogy tesszük ezt évtizedek óta, talán még a szüleink mutatták meg először és talán mi már megmutattuk a gyerekeinknek is.

ghana

Ghánában nagy valószínűséggel hat magyar gyár fog felépülni a közeljövőben

Ghánában nagy valószínűséggel hat magyar gyár fog felépülni a közeljövőben, erről Magyarország ghánai nagykövete, Szabó András nyilatkozott a myjoyonline magazinnak, amit a napi.hu vett észre. Sajnos sok információ még nem látott napvilágot, azonban úgy tűnik, néhány hazai cég lehetőséget lát abban, hogy Ghána felé terjeszkedjen.

ujhelyi

Orbán sok százezer magyart rekesztett ki saját nemzetéből

Nem ismerek annál gusztustalanabb politikai kétszínűséget, mint amelyet a Fidesz mutat és amelyben minden nap csak egyre mélyebbre süllyed. Mérhetetlenül undorító, ahogyan önmagukat hamis módon nemzetinek vallják, miközben saját nemzettársaik ellen uszítanak. Hogyan is képesek a magyarság nemzeti egységéről papolni, miközben bárkit képesek kirekeszteni közös nemzetünkből? Volt már a történelemben példa hasonlóan álnemzeti, erőszakos politikai erőre; egyik sem hozott sem békét, sem fejlődést.

tallai

Tállai András nagyot ment, de az EU-s támogatást megint elfelejtette megemlíteni

Sűrű délutánja volt Tállai András korábbi NAV-elnöknek, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkárának, aki mielőtt beugrott volna Hejőkeresztúrra megkoszorúzni az aradi vértanúk emlékművét, szokásához híven átadott egy felújított útszakaszt Tardon, és szokásához híven elfelejtette megemlíteni, hogy a munkálatokra a pénzt az Európai Unió biztosította. Erről egyébként annak ellenére nem emlékezett meg, hogy a képek

ner

A NER-újságírás péniszerdeje

Hát ez ku@vajó, muszáj elmesélnem. Stefka István, minden idők, korok és rezsimek hű kiszolgálója, valamiért ma is újságíró néven futó örökzöld kollaboráns megcsinálta az évszázad interjúját, és bizony mondom: kár volna kihagyni. Miközben október 6-a emlékezetéről csöpög a pártállam verbális szabadságharcosainak és önjelölt örököseinek mérgező nyála, álljon itt ez a kórdokumentum (különösen 05:30-tól érdekes):

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com