Daily Archives: July 2, 2018

kerítés

25 kilométernyi kerítést adunk Montenegrónak

25 kilométernyi kerítést biztosít Magyarország Montenegró számára a migárció megfékezésére – mondta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a Nyugat-Balkánon riasztó a migrációs nyomás, amely már stabilitási problémákat is felvet. Szijjártó Péter hozzátette: szerinte fontos, hogy ne Magyarország déli határa legyen az első védvonal a bevándorlás ügyében. A rendőrség hivatalos statisztikája szerint egyébként múlt hét péntek óta egy illegális határátlépőt fogtak el a hatóságok.

orbán iskolában

Orbán Viktor: a gyenge forinttal ellopják a pénzt az emberek zsebéből

„A gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak” – mondta Orbán Viktor a Hír Tv-nek adott exkluzív interjújában, 2004-ben, amit még 2014-ben, mikor tartósan 310 fölé emelkedett a forint-euró árfolyam, Zsiday Viktor befektetései szakértő talált meg. Annak idején a mai miniszterelnök hosszan fejtegette: a forint

petesejt

Mesterséges petefészek nyújt új reményt a gyerekre vágyó ráktúlélőknek

A petesejteket képző petefészek sokszor elveszíti funkcióit a kemoterápia és a sugárkezelés hatására, így a rákos megbetegedésen átesett nők számára új reményt adhat a gyerekvállalásra a mesterséges petefészek – írja a CNN. Dán kutatók hoztak létre egy „állványzat”-nak nevezett dolgot, melyen funkcionáló petesejt-tüszők jöhetnek létre.

német belügyminiszter

Mi lesz a német kormánnyal, ha Seehofer tényleg lemond?

A német politikától szokatlanul nyílt dráma bontakozott ki vasárnap estére. Ekkor járt le a határidő, amit Angela Merkel kormányának belügyminisztere, a bajor Horst Seehofer és pártja, a CSU (Keresztényszociális Unió) adott, hogy elfogadható megoldást találjanak a migrációs helyzetre. Késő este viszont, hosszú órák megbeszélése után, miközben a nézők a dán-horvát meccs kihagyott tizenegyeseivel voltak elfoglalva, kiszivárgott a hír:

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com