Daily Archives: June 9, 2018

orbán macronnal

Két világ áll szemben egymással, Emmanuel Macroné és Orbán Viktoré – A francia külpolitika a régi utakon újít

Két világ áll szemben egymással, Emmanuel Macroné és Orbán Viktoré – A francia külpolitika a régi utakon újít

Emmanuel Macron francia elnök egy éve új Barack Obamaként robbant be a nemzetközi politikába is. A két ország erősen eltérő nemzetközi súlya miatt az ő megválasztása kisebb jelentőségű volt, mint amerikai elődjéé a Bush-évek után, de a jelenség sok tekintetben hasonlónak tűnhetett.

bond lány

Meghalt Eunice Gayson, az első Bond-lány

Kilencven éves korában meghalt Eunice Gayson brit színésznő, az első Bond-lány, a 007-es ügynökről szóló első film, az 1962-es dr. No egyik főszereplője. Azon kívül, hogy ő volt az első Bond-lány, azt a sikert is magáénak tudhatja, hogy ő az egyedüli, a két filmben is játszott, és egy évvel később, az 1963-as Oroszországból szeretettelben is alakíthatta Sylvia Trench szerepét a James Bondot játszó Sean Connery mellett.

orbán autóban

A migránsok után a világválsággal riogatna a Fidesz?

Újabb vezérfonal jöhet a migránsozás után a Fidesz-kommunikációban. A miniszterelnök már a héten bedobta egy közelgő világválság veszélyét, amelyre a megoldást is szállítaná. A Hír TV-nek nyilatkozó elemező szerint, ha jól számol Orbán Viktor, akkor akár egy újabb 4 éves ciklus is hozhat neki a téma napirenden tartása.

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com