Daily Archives: March 6, 2018

csanyi-sandor(650x433)(3)

Csányi: Nem adnának támogatást olyan futballkluboknak, amelyek nem nevelnek ki NB I-ben játszó labdarúgókat

Az MLSZ elnöke azt mondta: bár 2010 óta a külföldi futballisták szerepe csökkent a magyar labdarúgásban, még mindig nincs elég fiatal játékos, és készül a terv, hogy az utánpótlásműhelyeket erre ösztönözzék. Csányi Sándor a 140 milliárd forintból épülő új Puskás-stadionról is beszélt, szerinte a létesítmény a terveknek megfelelően jövő nyárra elkészülhet.

Afgán fiatal

Propaganda a csúcson, fővárosi milliók menekülteknek

Az elmúlt másfél évben több mint 4,7 millió forintos lakhatási támogatást fizetett ki a főváros uniós forrásokból a Magyarországra befogadott 65 menekültnek és oltalmazottnak, és egy hazánkban jogszerűen tartózkodó külföldinek – derült ki a budapesti városvezetés Tokody Marcell (Jobbik) fővárosi képviselőnek hétfőn megküldött válaszából.

lázár közmunkásnál

Lázár János megpróbált bocsánatot kérni egy közmunkástól

Folytatódik Lázár János közösségi médiás szereplése, mely a hódmezővásárhelyi bukta után kezdődött, és annyira természetes, mint Hollik István haja. A miniszter legutóbb a kocsmában ereszkedett le a nép közé – közismert, hogy Lázár János nem szokott inni, itt mégis lehúzott egy pálinkát. Most közmunkásokat látogatott meg Csanádalbertiben, ahol könnyed beszélgetésbe elegyedett velük.

birosag-d000192556c5dd56bd8e9

Elítélték Nyilas Gergelyt, az Index újságíróját

A Győri Törvényszék keddi jogerős ítéletében megrovásban részesítette, és a perköltség megfizetésére kötelezte Nyilas Gergely újságírót – írja az Index.hu. Az Index újságírója még 2015-ben vegyült el a menekültek közt, és fogatta el magát Ásotthalomnál, a magyar hatóságoknak kirgiznek vallotta magát, egészen a bicskei menekülttáborig jutott. A célja az volt, hogy  hogy oknyomozó-riportot készítsen a magyar hatóságok

orbán nyugdijasokkal1

A közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kaphatnak a nyugdíjasok, jön a választás

Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.

gyurcsány atv

Gyurcsány: Nem én lopok, drága uraim-Videó

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz azért akar bosszút állni Czeglédy Csabán, mert az ügyvéd perek sokaságát nyerte meg ellene. A DK elnöke Egyenesen című műsorunkban azt mondta: Czeglédy Csaba nem fog megtörni a börtönben, és hiába kérnek tőle terhelő vallomást rá, neki olyan dokumentumai vannak, amelyek a hatalmon lévőkre jelentenek veszélyt.

budai

Budai Gyula újra cirkuszol

A Fidesz arra kéri az ügyészséget, hogy adjon tanúvédelmet “a Czeglédy-Gyurcsány-ügy” tanúinak – közölte Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

czeglédy sötét kép

“Czeglédy Csaba ügye nem egyedi”

Czeglédy Csaba ügye nem egyedi, az elmúlt tíz évből számos olyan példát lehet hozni, amikor rendeltetésellenesen gyakorolták a képviselőjelöltek a mentelmi jog intézményét, így a jogalkotónak érdemes lenne felülvizsgálni azt – mondta az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedden.

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com