Monthly Archives: November 2017

Veiszer Alinda

Cenzúra: Balog minisztériuma nem engedett egy történészt a Hír TV-be

Cenzúra: Balog minisztériuma nem engedett egy történészt a Hír TV-be

Cenzúra címmel tett ki posztot Facebook oldalára Veiszer Alinda. A Hír TV riportere egy színháztörténészt szeretett volna meghívni a műsorába, hogy beszélgessenek egy megjelent írásáról, ami a színésznők helyzetéről szól, történeti áttekintéssel.

bokros

Bokros Lajos őszintén sajnálja, hogy hazudott

“Fodor Gábor pártja nem ellenzéki párt, hanem az önkényuralom csatlósa. Része az önkényuralmi rendszernek. A százötven éves hagyományokkal bíró magyarországi liberalizmus szégyene, ráadásul a Fidesz támogatásával pénzelik” – írta Bokros Lajos közösségi oldalán még 2016. novemberében.

cári család

Továbbra is rejtélyek övezik a kivégzett cári család jekatyerinburgi maradványainak ügyét

Sem az Orosz Nyomozó Bizottság (SZKR), sem az ortodox egyház nem jutott egyértelmű álláspontra a „jekatyerinburgi maradványok” ügyében, amelyekről a 90-es években azt állapították meg, hogy az utolsó orosz cár, a bolsevikok által 1918-ban titokban kivégzett II. Mikós és családjának csontjai. Ugyanakkor egyik intézmény sem zárta ki a rituális uralkodógyilkosság lehetőségét.

czibere

Czibere: a szegénységben élők száma 800 ezerrel csökkent 2012 vége óta

A szegénységben élők száma 800 ezerrel csökkent 2012 vége óta, köszönhetően a foglalkoztatás és a közfoglalkoztatás bővítésének, a rezsicsökkentésnek és a devizaadósok megmentésére tett intézkedéseknek – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Magyarország és a fenntartható fejlődési célok című konferencián.

sközszolgák

Sztrájkra készülnek a közalkalmazottak

Megkezdi a sztrájksorozat előkészítését a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a jövő év első három hónapjára a köztisztviselői illetmények emelése érdekében – közölte a szakszervezet elnöke szerdán.

werber

Werber semmi rosszat nem mondott Gyurcsányra

Megjelent a sajtóban, hogy Ron Werber, az MSZP korábbi, az LMP jelenlegi kampányfőnöke mérgezőnek nevezte Gyurcsány Ferencet. A cáfolat hiteles helyről érkezett. Dömsödi Gábor, az LMP képviselőjelöltje ott volt Werber előadásán, és a Facebook-on azt állítja, semmilyen bírálat nem érte a kampányember részéről a DK elnökét.

gyerek-szegenyseg-d000226F96c8a84341ff4

Ahogy a szegénységről, úgy hazudik a kormány az ételosztásokkal kapcsolatban is

A Párbeszéd ételosztására reagálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében nem tudta érdemben cáfolni azt az értesülést, hogy megtiltanák a civileknek és politikai pártoknak az ételosztást. A kormány a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programra hivatkozik, amelynek a pályázatait eleve két év késéssel írták ki, sőt a mai napig nem tudjuk, jutott-e abból rászorulóknak. A Párbeszéd Balog Zoltán minisztériumához fordul.

karacsony

Kérlek szépen, ne légy karácsonyi mártír

“Légyszi, ne!! Ne süss idén is ötfélét! Ne főzz huszonöt főre! Ne sírj a konyhában este tízkor a fáradtságtól! Ne akarj megfulladni a plázában tolongva! Ne szorítsa a torkod a fájdalom, hogy megint egyedül vagy hagyva a feladattal! Ne várd, hogy vége legyen az egésznek!

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com