Daily Archives: April 12, 2017

kivégző ágy

Kivégzéshullámra készül Amerika, Arkansas állama

Kivégzéshullámra készül Amerika, Arkansas állama

Arkansas államban húsvét hétfőtől 11 nap alatt 7 halálos ítéletet terveznek végrehajtani, kettesével. Olyan elítéltekről van szó, akik már nagyjából húsz éve ülnek a halálsoron. Az amerikai államban 12 éve nem volt egyetlen kivégzés sem. A republikánus kormányzó most azért döntött úgy, hogy rohamtempóban kiüríti a halálsornak úgy a negyedét, mert április végén lejár a kivégzéshez használt egyik anyag szavatossága, és a halálbüntetést ellenzők bojkottja miatt nehéz volna pótolni.

okostelefon-melle-okos-fogyaszto

A folyamatos okoseszköz használat miatt már népbetegség lesz a rövidlátás

Európában minden negyedik ember rövidlátó, és ez az arány várhatóan növekedni fog, mert a szem már gyerekkorban folyamatos közeli használatnak van kitéve, különösen a rendszeres számítógéphasználat és az okoseszközök, illetve az olvasásos tanulás miatt – mondta Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.

múlt

Halott gettysburgi katonától a 14 éves II. Erzsébetig – történelmi fotók színesben

Indiai antantkatonáknak bemutatkozó francia kisfiú, 14 éves kislány Auschwitzban és a tudomány úttörői, ahogy csak nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem látjuk őket – színesben. Mindez egy 21 éves brazil lánynak, a történelmi személyiségekről és eseményekről készült fekete-fehér fotókat kiszínező Marina Amaralnak köszönhetően.

pénz

Növekszik majd a költségvetési hiány jövőre

Hiába lesz erős a gazdasági növekedés, és keletkezik plusz 1100 milliárd forint többletbevétel az államkasszában, így is növekszik majd a költségvetési hiány jövőre. Ezért több százmilliárdot kellene találni valahol ahhoz, hogy tartsuk magunkat korábbi vállalásunkhoz – ezt lehet kiolvasni abból a 2018-as költségvetésre vonatkozó kormányzati előterjesztésből, amelyet az Index megszerzett. A kiszivárgott minisztériumi anyag több szempontból is meglepő.

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com