20 ezres kézilabda csarnok épül Budapesten

kezilabda

A 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságra 20 ezres kézilabda csarnokot építenek a népligeti buszpályaudvar mögötti egykori laktanya helyén.

Mint ismert, a kormány korábban úgy szavaztatta meg a rendezés támogatását, hogy a Fidesz-KDNP egy (ellenzéki) országgyűlési képviselők elől eltitkolt helyen, ismeretlen mennyiségű közpénzből megépülő sportcsarnokhoz kért támogatást, amit aztán átadnak egy meg nem nevezett fővárosi sportegyesületnek (amúgy annak a Ferencvárosnak, amelynek az elnöki székében a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor ül). 

A tervezetben semmilyen költség nem szerepelt, így azt sem lehetett tudni mennyi pénzből készül el a beruházás. A kormánypártok részéről akkor Nacsa Lőrinc úgy nyilatkozott, hogy azért nem árulják el a helyszínt egyelőre, mert félő, hogy túl magasra emelnék fel az árát annak a teleknek, amelyet a kormány készült megvenni.

A Nemzetközi Kézilabda-szövetség szabályai szerint a kontinensviadal elődöntőit és döntőit, minimum 20 ezer férőhelyes fedett csarnokban lehet csak megrendezni.

„Kijelölte a kormány ennek a helyszínét, ez az Üllői út mellett lesz kifelé, még a Groupama Aréna után, a népligeti buszpályaudvar mögött. Ez a végleges helyszín, ez már eldőlt. A héten beérkeztek a tervező kiválasztására a közbeszerzési ajánlatok, több ajánlatot is kaptunk tervezőktől, egészen biztosan a legolcsóbb ajánlatot választva egy héten belül meglesz az, hogy ki tervezi. Akkor azonnal indul a tervezés, és még idén kivitelezőt kell választanunk közbeszerzésen, pályázaton, hogy határidőre be tudjuk fejezni. Nem lesz sok idő erre az építkezésre sem”  – nyilatkozta Fürjes Balázs kormánybiztos a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

A kézilabda-Eb-t 2022. január 14. és 30. között rendezik meg. A csoportmérkőzések során Debrecen, Szeged és Veszprém, míg Szlovákiában Kassa és Pozsony lesz házigazda. A középdöntőktől fogva Budapest is csatlakozik helyszínként. 

alfahir.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com