2 milliárd forint közpénzből kap autópálya-lehajtót Mészáros Lőrinc ásványvíz palackozója

meszaros palackozo, Fotó- Google Street View

Látszólag semmi értelme a beruházásnak, aminek kizárólag a Vivienvíz örülhet.

Gyakori dugók jelzik az M1-es autópálya Tatabánya és Bicske közti szakaszán, hogy Szárligetnél új csomópont épül, írja a G7.hu. Ám a térségben csak kisebb falvak vannak, ráadásul 5 kilométerrel arrébb már van is egy kiépített pihenőhely, így látszólag teljesen értelmetlen a beruházás. Az építkezést továbbá Szárliget tavalyi településfejlesztési koncepciója sem említi, helyette viszont megállapítja: nélküle is kiváló a közlekedés.

Ám az új csomópont mellett ott van a főként kormányzati megrendelőknek szállító, Mészáros-féle Vivienvíz palackozója. Elvileg ott áll még az M1 ipari park is, de annak üzemeltetője 2014-ben felszámolás alá került, tavaly pedig már meg is szűnt. Az ipari park tehát nem jelent forgalmat – marad a Vivienvíz.

Screen Shot 2019-07-19 at 10.39.32 AM

Ennél a pontnál érdemes lehet megjegyezni: az 5 kilométerre lévő óbaroki kamionpihenő is Mészáros Lőrincé, 1,1 milliárd forintból építette a felcsúti vállalkozó, majd Palkovics László innovációs miniszter azzal a mélyenszántó eszmefuttatással adta át: ha mennek a kamionok, megy a gazdaság is.
A szárligeti munkát a Duna Aszfalt Kft., a magyar útépítési közbeszerzések sztárja, illetve a Reaszfalt Kft. nyerte el nettó 2 milliárd forintért, de ebben a tervezési munkák és az engedélyek beszerzésének költségei is benne vannak. A tavalyi ötletből egyébként szélsebesen lett építkezés, míg az M1 össze többi fejlesztését várhatóan csak 2021-ben indítják.

nepszava.hu

Fotó: Google Street View


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com