1945. április 4. – Végetér a II. világháború

1945-aprilis-4-vegeter-a-ii-vilaghaboru

Később felvetődött, hogy a Dunántúlon április 13-án lett volna az utolsó harci cselekmény, de majdnem fél évszázadig az április 4. hazánk felszabadulási ünnepe volt, méghozzá munkaszüneti napként. A legtöbb vállalatnál, intézménynél ekkor adták a jutalmakat, elismeréseket, de az üzemi konyhákon is rendszerint jobb ételek várták a dolgozókat. A szovjet csapatok április 4-én űzték ki a náci Németország haderőit, tehát akárhogy is forgatjuk az idő kerekét, akkor ezt a lakosság döntő többsége felszabadulásként élte meg. Ennek okán számos emlékművet, szobrot avattak, közülük az egyik legérdekesebb a Visegrádi-hegységben emelkedő Vörös-kő csúcsán lévő Felszabadulási emlékoszlop. Az emlékművet 1946-ban a helyben kitermelhető kövekből kezdték el építeni és 1948-ban, természetesen április 4-én, nagy ünnepség keretében avatták fel. Ez az oszlop gyönyörű kilátóhelyen létesült, a felérkezőket már ez önmagában lenyűgözte.

Pécsről érkezett gyári munkásnők az emlékoszlopnál

 A felejthetetlen panorámán kívül azért pont itt létesítették a Felszabadulási emlékoszlopot, mert annak egy másik szimbolikus jelentése is volt, amit ma már nagyon kevesen ismernek. Ugyanis a környező hegylánc teljes egészében egy „nagyúr” magánbirtoka volt és ott semmiféle turistáskodást nem engedett meg. Az erdőket szinte hermetikusan elzárta a kirándulók elől és a közpénzből fizetett csendőröket járatta körbe ennek betartatására. Még a Budapesti Orvosok Turista Egyesületét is elzavartatta a környékről, amikor azok a Vörös-kő közelében menedékházat kívántak építeni. (Később Nagy-Villmon ez felépült). A nagyúr gondolkodásmódjára jellemző volt, hogy építetett magának egy majdnem 20 kilométeres erdei autóutat, amelyen csak az ő hintaja vagy kabrió-gépkocsija közlekedhetett. (Ma ez a Skanzen – Visegrád erdei aszfaltozott út). Ezért érezték azt a turisták, hogy a Vörös-kőn tényleg jogos az a felszabadulási oszlop, hiszen attól kezdve ezek a szigorúan őrzött és nagy kiterjedésű erdők megnyíltak mindenki számára. Ezt követően a Természetbarátok szövetsége itt tartotta minden év április negyedikéhez legközelebb eső vasárnapon az országos tavaszi „seregszemléjét”, az őszit meg november 7. táján a Pilisnyeregben.

Vöröskői Felszabadulási emlékoszlop nem sokkal az átadás után

Ezeken a napokon volt, hogy három kirándulókkal megrakott különhajó is kikötött a hegy lábánál, de máshonnan is özönlöttek felfelé a turisták.  Még a rendszerváltás után is próbálták néhányan életben tartani ezt a megemlékezést, de aztán a lelkesedés alábbhagyott. Az ötágú csillagot, az építő Természetbarátok Turista Egyesülete címerét és az emléktáblát ugyan leverték, de a lépcsős talapzaton álló oszlop ma is rendületlenül áll a Vörös-kőn. A terület nem a Pilisi Parkerdőhöz tartozik, hanem Tahi magánbirtokosoké. Ha április 5-én, netán szavazás után 6-án felmászunk ide, akkor ma már kissé benőtt hegyperemet találunk, de a nagy esőház elől induló sziklaösvényen nagyon óvatosan leereszkedhetünk 50-60 méternyi hosszban, ahol csodálatos panoráma tárul elénk. Ugyanott kell visszamászni ahol lementünk!

Az emlékoszlop napjainkban 

A Vörös-kőre: Leányfalu, Pócsmegyeri rév nevű autóbuszmegállótól a piros sáv jelzésen: 1 ¼ óra alatt, Tahi Hídfő nevű autóbusz megállótól a sárga sáv jelzésen: 1 ¾ óra alatt, míg ugyanonnan az állandóan bővizű Hétvályú forrás és a sárga kör jelzésű út érintésével, nehezebb úton, de szintén 1 ¾ óra alatt érünk fel. A szentendrei Skanzen autóbusz-fordulótól a sárga kereszt majd a sárga sáv jeleket követve 1 ½ óra az út.

Kertész Z István

 

Fotó: egykori képeslap és a szerző gyűjteményéből 


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com