14 millióért bérelt fel új washingtoni lobbistát Magyarország

fehér ház
Trump kampánya után a magyar kormánynak is dolgozhat a külföldi érdekek képviseletére specializálódott lobbista.
Újabb lobbistát fogadott fel a magyar kormány Washingtonban – írja az Átlátszó. Mint az amerikai igazságügy-minisztérium adatbázisába feltöltött szerződésből kiderül, a Barnes & Thornburg ügyvédi iroda egyik embere november eleje és január vége között dolgozik a washingtoni magyar követségnek,

két és fél hónapos munkájáért pedig 50 ezer dollárt, azaz közel 14,4 millió forintot kap az új lobbista.

 
A szerződés szerint a munka során a cég amerikai kormányzati kapcsolatokkal segíti majd a követséget, a vallásszabadság és a bevándorlás kérdéseiben. A munkát a cég egyik washingtoni partnere, Craig S. Burkhardt végzi majd. A külföldi klienseknek végzett lobbizás a szakterülete a cég honlapján található életrajza szerint.

Burkhardt a 2016-os választások idején dolgozott Donald Trump kampányán, és a beiktatás előtt is segítette az elnökség átvételére készülő stáb munkáját.

 
Burkhardt kétszer is volt a republikánus jogászok egyesületének elnöke, George W. Bush elnöksége idején pedig a Fehér Ház technológiai ügyekért felelős jogásza volt.
A magyar kormány 2014-ben fogadta fel Connie Mack egykori floridai repulikánus képviselőt lobbistának, akinek cégei a Századvéggel konzorciumban négy évre írtak alá egy washingtoni mértékkel is magas összegű, ötmillió dolláros szerződést. A Századvég a pénz harmadát vitte el, Macknek havi 18 millió forintnak megfelelő összeg járt. Ez a szerződés idén ősszel járt le, és az Átlátszó úgy tudja, nem kerül meghosszabbításra. Tavaly pedig Donald Trump izraeli kampánytanácsadóit fogadta fel három, az Egyesült Államokban működő magyar külképviselet. A BSI Public Affairs havonta összesen 12 millió forintot kapott a washingtoni, a chicagói és a Los Angeles-i képviseletektől, a szerződés hat hónapra szólt.

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com